Saly Noémi: Café?! Változatok és változások Időszaki kiállítás 2007. február–május (Budapest, 2007)

megugrásra azonban sem előtte, sem utána nem akadt többé példa, sőt a következő év - amelyből adatunk van -, az 1898-as is egyedül áll a maga 431 kávéházával, a számnak ugyanis a négyszázat sem sikerült többé meghaladnia. A növekedés - majd az első világháborút követően a csökkenés - görbéje, amelyet fentebb mar bemutattunk, ettől a nagy kilengéstől eltekintve többé-kevésbé egyenletes ívet mutat. Az ok nyilvánvalóan a millenniumi ünnepségsorozat konjunktúrájában keresendő, nekünk azonban most nem ez az érdekes. Azt latjuk ugyanis, hogy a kávéházak számának fönti elképesztő megugrásával együtt járt a kávémérések számá­nak ugyanolyan drasztikus csökkenése. Míg 1890-ben még 666 volt belőlük, 1896-ban már csak 409, hogy a számuk 1899-re azután újra felszökjön, immár 770-re. Nyilvánvaló hat, hogy - ha csak időlegesen is -, sok kávémérésnek sikerült magát kávéházzá minősíttetnie, s az is bizonyos, hogy a föntebb említeti, 1900-as rendelet 150 m 2-es alapterület-megkötése pontosan e törekvés ellen irányult. Végtere e többségükben jóval kisebb alapterületű - tipikus esetben egyetlen család, vagy épp személy állal működtetett - helyek valóban csak a méreteikben különböztek a kávéháztól. Igyekeztek újságokat is tartani, s még a café-restaurani - vagyis a teljes melegkonyhát üzemben tartó kávéház - múlt század eleji megjelenésére is megvolt a válaszuk. A kávé­mérő ipar mellé gyakorta megszerezték a kifőzési jogosítványokat, s így sokféle meleg étellel is szolgálhattak a kávéházakénál átlagosan rendre alacsonyabb társadalmi csoportokat megmozgató vendégkorüknek. A cukrászdák együtt születtek és sokasodtak Budapesten a kávéházakkal, jóllehet a számuk az első világ­háború előtt jelentősen alatia maradt emezekének. Lassú, folyamatos emelkedés mellen az 1910-es évek Üdvözlet a Hadik kávéházból. Budapest Fehérvári-út 36. sz. Tulajdonos: Somló Vilmos Café Hadik. Postcard from the early 1900s M KV M - Hungarian Museum of Trade and Tourism

Next

/
Thumbnails
Contents