Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1982 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1982)

H. Szűcs Gitta: A Pesti Nagykereskedők Testülete

már jelentős kereskedelmi forgalom volt. A felsorolt sérelmek elsősorban a nagykereskedőket érintették, az osztrák örököstartományoknak kedvező vámszabályok következtében ugyanis a ki- és beviteli kereskedelemben nem tudtak versenyre kelni az osztrák nagykereskedőkkel. A görög nagykereskedők szerepét fokozatosan a bécsi cégek fiókjai vették át. A hazai kereskedelem másodlagos helyzete még erőteljesebben rajzolódik ki a Pesti Polgári Kereskedők Testületének 1791-ben az országgyűlés kereskedelmi bizottsága elé teijesztett beadványában, melyben a testület már a nagykereskedőket is képviselte. „Az ország nagysága belső vagyonosságán alapszik. A belső vagyonosság az ipar által idéztetik elő. Az ipar a kereskedelem által létesíttetik, tápláltatik és élénkíttetik" - irták a bevezetőben

2. Ez az iparfejlesztő réteg pedig a nagykereskedelem volt. A kereskedői „osztályokéról (nagy-, kiskereskedők, szatócsok) szólva összegezték a nagykereskedők feladatát: szerezzen a belföldi terményeknek piacokat, létesítsen gyárakat, kézműipar-telepeket, biztosítson ezek számára külföldön nagyobb kelendőséget és szerezze be a működésükhöz szükséges külföldi nyersanyagokat, végül áruval lássa el a kisebb vidéki kereskedőket. „Az ily kereskedelem. . . nagy tőkét igényel - írták - az oly kereskedő pedig, kinek vagyoni helyzete az ily koczkázatos vállalkozást megengedné, ritka, száz között egy sincs". Mindennek fő oka — a beadvány szerint a tőke-, ill. hitelhiány és a hazai kereskedelmet szabályozó belső intézmények, törvények hiánya. Megemlítik az áruforgalom, a közlekedés akadályait is. A bécsi kereskedők versenye elleni tiltakozással együtt kérték az uralkodótól a hátrányos vámrendelkezések rendezését, a hazai kereskedők számára az osztrák örökös tartományokkal való „azonos és egyenlő bánásmódot", világosan megfogalmazva a birodalom két felének gazdasági egymásrautaltságát. A beadvány szerzői a bajok orvoslására különálló és önállóan kidolgozott vámtarifákkal működő vámigazgatást, továbbá a testületek véleményét is figyelembe vevő, felerészben kereskedőkből álló pesti magyar kereskedelmi tanács, ezen kívül tőzsde és bank felállítását kérték. Azt javasolták, hogy a hitelszerzést nehezítő igazságszolgáltatás

3 helyébe kereskedelmi bíróságot szervezzenek. A javaslatok külön pontja foglalkozott a nagykereskedők társadalmi helyzetének javításával. Külön kedvezményeket kívántak: nemesi jogot és helyet az országgyűléseken

4. „Válasszák őket kereskedelmi bírósági ülnökökké és egyéb szakmájukba vágó hivatalokba — írták. — Szabadjon nekik nemesi és kincstári jószágokat azon feltétel alatt venniük, hogy azokon gyárakat és ipartelepeket létesítsenek". A belső kereskedelem szabályozásáról alkotott elképzeléseiket a kontárok elleni hivatalos védelem keresése és a kiváltságokhoz való ragaszkodás jellemezte. Ennek alapján osztották kategóriákba a szakosodó kiskereskedelmet és kötötték ki, hogy „a nagykereskedőnek ne legyen szabad kicsiben semmit sem eladni. Rőffel mérendő árukat csak darabszámra, mázsálandó árukat csak mázsánként. .,. ". A javaslatokból azonban sem ekkor, sem a következő évtizedekben nem lett törvény. Legközelebb az 1802. évi országgyűlés foglalkozott a kérdéssel

5. A pesti testület véleményét négy „előkelő tagja" terjesztette be, akik valószínűleg főként nagykereskedéssel foglalkoztak. „Már most is van az országban több egyén, ki jelentékeny kiviteli kereskedelmet folytat - írták - s még több lesz, ha a kötelékek meg fognak oldatni". A legfőbb „kötelék" a külföldi hitelek megszerzésének nehézsége, amely a magyar igazságszolgáltatásnak a kereskedelmi viszonyokra alkalmatlan rendszerében rejlett. Ezért követelték a kereskedelmi-, váltó- és csődtörvény megteremtését és azt, hogy kereskedő csak az le90