Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1982 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1982)
S. Nagy Anikó: A távolsági kereskedelem útvonalai Magyarországon a X-XIV. században
vetből tíz fajtát sorol fel, egy márkától 10 márkás értékig. Növekvő értékük szerint: egyszerű bíbor (purpura simplex), milánói bíbor (purpura de Mediolano), aranyszállal átszőtt (purpura deaurata), atabinak nevezett bíbor (purpura quae dicitur atabit), tengerentúli (purpura transmarina), tatárbíbor (purpura tatarensis), császári (purpura transmarina quae dicitur imperialis). A felsorolásban szerepel még bársony, tafota és gancynak nevezett szövet (a flandriai Gand városból). Több ezüstveretes övet is szállított Syi Wulam. Az értékesebbeknél feltüntette a fém súlyát is. Így következtetni lehet arra is, hogy a kereskedő mennyire taksálta az ötvösmunka értékét. A nemesfémmel szemben 30%-os volt az árkülönbség. 9 7 Az ékszereknél legtöbb a gyűrű volt, 210 márkás árig, két arany diadém 20, illetve 4o márka értékben, egy ezüst kehely, valamint egy arany kereszt. A jegyzéken szerepel szőrme is (hermelin, róka), de elenyészően kevés. A tételek között több árucikk megnevezése helységnevet takar, amelyeket térképre kivetítve megkapjuk nagykereskedőnk üzletkörének nagyságát. A szálak egyrészt a tengerentúlra, másrészt a Rajnán is túlmutatnak. A XII. század végétől folyamatosan nőtt a német kereskedők befolyása a magyarországi távolsági kereskedelemre. A délnémet városokból, kivált Nürnbergből és Kölnből érkeztek, a Rajna—Duna útvonalat használva. Ügyleteiket kereskedőtársulatokba tömörülve intézték, s a kereskedésen kívül áruhitellel is foglalkoztak, amelyet a magyar nagykereskedőknek nyújtottak. 9 8 Ebben Nürnberg járt az élen. Kereskedőik közül sokan letelepedtek és polgárjogot vettek fel. Szokás volt, hogy egy német kereskedőcsalád valamely tagja Magyarországra költözött, s képviselte a cég érdekeit. így kerülhették meg azokat az akadályokat, amelyek az idegen kereskedőket sújtották. Erre a gyakorlatra a XV. századból ismerünk sok példát. 9 9 Gazdag ötvösanyag bizonyítja Magyarország élénk kereskedelmi kapcsolatát a XIII. században már a kereskedelem számára dolgozó velencei és Limoges-i ötvösközpontokkal. A velencei ötvösök megrendelői között volt a magyar király is. (III. András házioltára) 10 0 A tatáijárás alatt elpusztult templomok kegyszereit a viszonylag olcsó Limoges-i áruval pótolták: keresztek, tálak, kancsók, szelencék. 10 1 A liturgikus tárgyakon kívül természetesen világi rendeltetésű ötvöstárgyak is nagy számban eljutottak Magyarországra nyugati kereskedők közvetítésével. Nyugatról, kereskedelmi úton kerültek Magyarországra a bronz kézmosó tálak 1 0 2 és a Meuse vidékéről származó bronz és sárgaréz vízöntő edények, az ún. aquamanilák is. 10 3 A rendszeres olasz kereskedelmi kapcsolat tárgyi emlékei a XIII—XIV. századi üvegleletek. Az ún. kék cseppes üvegpoharak és az üvegpalackok Itáliában készültek. Előkerültek keleti, szíriai üvegek is, de azok is velencei közvetítéssel jutottak el hozzánk. 10 4 Díszkerámia a Rajna vidékéről, Morvaország, Ausztria, Itália, Spanyolország Közelés Távol-Kelet területéről érkezett Magyarországra. A külföldi eredetű kerámia leletek közül a grafitos és szürke ausztriai kerámia jelenti a tömegárut. Lelőhelyeik követik a bécsi fillér elterjedését. 10 5 A magyar kereskedők a tranzit forgalomban közvetlenül ritkán vettek részt. A XIV. században feltűntek Dalmáciában a nagyszebeni kereskedők keleti árukért, kivált fűszerekért. Több privilégium is segítette bekapcsolódásukat a nemzetközi kereskedelembe. 1370-ben vámmentességet kaptak az egész ország területére. 10 6 Tevékenységük azonban nem volt nemzetközi méretű. Az ország XIV. századi forgalmának szintézisét adja a Budai Jogkönyv kereskedelemről szóló része. A posztófajták származási 36