Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1982 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1982)
S. Nagy Anikó: A távolsági kereskedelem útvonalai Magyarországon a X-XIV. században
indiai-arab kereskedelmi kapcsolatok hosszú láncolatán keresztül kerültek a Földközi-tenger kikötőibe. (A mesés Kelettel kortársait elbeszélésében Marco Polo ismertette meg, aki a XIII. század második felében eljutott Távol-Keletre is. 7 3) Az árukat a Földközi-tenger kikötőiből vagy a Duna vonalán továbbították nyugat felé vagy hajókon Velencébe vitték, ahonnan szárazföldi és tengeri űton eljuttatták Európa nagyobb városaib. A XIV. században a fő elosztóközpont Velence volt. Velence rendelkezett ebben az időben a legtöbb kereskedelmi hajóval 7 4. A nyugati kereskedők így két útvonalon juthattak a drága keleti luxuscikkekhez. Saját árujukkal elindultak a Duna vonalán, Magyarországon eladták azokat, s továbbra is a Duna mentén haladva eljutottak Konstantinápolyig, ahol bevásároltak, s ugyanezen az útvonalon, ismét Magyarországon keresztül (itt bizonyos árukat el is adhattak a magyar kereskedőknek, például Buda vásárain 7 s) tértek haza. Ez az útirány azoknak a kereskedőknek volt kifizetődő, akik árujukat hajókon szállították. Nyugati kereskedők „bevásárlókörútja" a következőképpen is alakulhatott. Árujukat a Duna vonalán elhozták az árumegállító joggal felruházott Budáig, ahol azokat eladták, s a dunántúli átlós úton elmentek Velencébe, ahonnan bevásárlásaik után a Velencét a délnémet városokkal összekötő viszonylag rövid szárazföldi úton hazatértek. Azt, hogy német kereskedők Magyarországon át is felkeresték Velencét, bizonyítja Károly Róbert 1316. évi oklevele, mely a Velencébe tartó német kereskedőknek szabad átjárást biztosított az ország területén. 7 6 A dunai út nyugati szakaszában az 1335. évi visegrádi kongresszus után változás történt, illetve az Bécs árumegállító joga miatt kerülő úton, Brünn felé vezetett. I. Lajos király 1336-ban a cseh kereskedők részére kiadott oklevelében pontosan megjelölte az útvonalat: Brünn-Újvár (Holics)-Jablánc— В ikszárd-Nagy szombatF arkashida-Sempte-Nyárhida-Udvard-EsztergomPiliscsaba- Ób uda- Bu da. Uj útvonal volt a Hatvan irányában Kassán át Lengyelországba vezető út. Kassa az északi kereskedelem központjává vált, de igazán nagy jelentősége csak a XV. századtól volt, amikor a kereskedelem a központból (Buda) a határrészekre tolódott. A kereskedelmi forgalom nyugati érdekeltségét tükrözi a nyugati pénzek magyarországi megjelenése és elterjedése az egész ország területén a XIII. század folyamán, a forgalmas utak közelébe sűrűsödve. A XII. században erősen romlott a magyar ezüstdenár, nem tudta betölteni a kereskedelmi pénz szerepét. Az 1189. évi keresztes hadjárat résztvevői panaszkodtak a magyar pénzváltókra, akik két kölni dénárért öt, hét friesachi dénárért négy, egy regensburgi dénárért pedig csak egy magyar dénárt adtak. 7 7 A friesachi dénárok alkalmasnak bizonyultak a kereskedelmi pénz szerepének betöltésére. Jó minőségben készültek, s elegendő volt belőlük. Főleg DNy-ról áramoltak az országba. Nem véletlen, hogy az alsó ausztriai verdék fokozatosan a Velence—Buda útvonal közelébe költöztek. Ennek az útnak növelte forgalmát, hogy csatlakozott hozzá egy, a Nagyalföldről Velencébe vezető marhakereskedelmi útvonal. (Ebben az időben élőállat-kivitellel még a külföldi kereskedők foglalkoztak.) Az út az Alföldről az ún. kálizi úton (Szeged—Dunaszekcsőn 7 8) át, majd Kaposvár—Zágráb irányában vezetett Velencébe. 7 9 A friesachi dénárokhoz hasonlóan nagy átmenő forgalomról tanúskodnak a kölni dénárok is, s a csupán a Dunántúlra és NyugatMagyarország területére korlátozódó bécsi dénárok pedig az osztrák hercegségekkel meginduló közvetlen kereskedelmi kapcsolatot jelzik. 8 0 A magyarországi kivitelről kevés adatunk 34
