Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1982 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1982)
Borza Tibor: A Magyar Vendéglátóipari Múzeum megalapítása
csok köréből indult el az újabb kezdeményezés, bár érthetően nem az egész vendéglátóipar, csupán a szakácsmesterség emlékeire szorítkozott. E gyűjteménynek a későbbiek során nyoma veszett. A „Magyar Szakácsok Köre" - mely nem azonos a magát szakácsszakosztályhoz tartozónak valló, a „Szakácsművészet"-et kiadó szakácskörrel — kiadásában megjelenő „A Magyar Szakács " - mely az Ipartestület támogatását élvezi, főszerkesztője pedig Gundel Károly - 1932-ben „A Frankfurti szakácsművészeti múzeumról" c. cikkében követésre méltó példának állítja e múzeumot olvasói elé. A „Magyar Szállodás és Vendéglős" c. folyóirat — az Ipartestület hivatalos lapja — 1937. november 15-i számában „Alapítsunk Vendéglátóipari Múzeumot" címmel, Németh Ilona a szakmai szeretetre apellál és az értelemre: „Ha sikerülne megvalósítanunk ezt az érdemes és szép tervet, dicsőségére szolgálna iparunknak és mindig hirdetné a magyar vendéglátás tradícióit befelé is, kifelé is". Majd „a gyűjtemény az új generáció nevelésében is értékes pedagógiai anyagul szolgálna. A múlt beszédes emlékei a hivatásérzetet fokozzák és a szakmai öntudat fejlődésére is jó hatással vannak". Végül „A Vendéglátóipari Múzeum létesítésével nagy kulturális és szakmai adósságot egyenlítenénk ki, mert a vendéglátóipar a kulturális életben mindig tényező volt, ami — kötelez is eszmei célok megvalósítására, eszmei célokra való áldozatra". Erre a felhívásra a lap szerkesztője hozzáfűzte a lelkesítő véleménye mellé az évek folyamán az Ipartestület által gyűjtött muzeális értékű anyag jegyzékét, mely 140 kötet szakácskönyv, ebből 50 magyar, 52 német, 20 francia stb. nyelvű, 600 fénykép Buda és Pest régi szállóiról, vendéglőiről. Jelentős a pohár-, tál- és edény-, valamint az étlap- és menülapgyűjtemény. Közli, hogy a kiállítás egyelőre az Ipartestületi helyiségekben lehetne. A következő számokban adományokat nyugtáz, melyek a múzeum gyűjteménye részére érkeznek. Az Ipartestület házimúzeumának tárgyi gyűjteményét annak megszűnése után közel két évtizeddel a megalakult Magyar Vendéglátóipari Múzeum muzeológusai a Kiscelli Múzeumban találták meg. Könyvtárából csak néhány kötet került elő. A vendéglátóipar államosításának, majd a szocialista vendéglátóipar megteremtésének évei, az átszervezések korszaka nem kedvezett a múzeumi eszme megvalósításának. Az 1950-es években a Budapesti Cukrászok és Mézeskalácsosok Ipartestületének hagyatékát őrző Tóth Ferenc cukrászmester a volt üzletének, a Ruszwurm Cukrászdának egyes emléktárgyaiból, valamint a családja által az államosítás előtti magáncukrászdák volt tulajdonosaitól múzeumi célokra gyűjtött emléktárgyakból álló Cukrászipar-történeti Gyűjteményét veje, a Művelődésügyi Minisztériumnak és a Belkereskedelmi Minisztériumnak ajánlotta fel átvételre. Feltételei azonban nem voltak teljesíthetők. A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetét is megkereste ajánlatával. Közben 1956 októberében a „Belkereskedelem" c. folyóiratban „Választ váró javaslat" címen felhívás jelenik meg Kereskedelmi Múzeum létesítése érdekében. 1957 júniusában a „Kirakat" c. folyóirat foglalkozik a múzeum gondolatával „Létesítsünk Kereskedelmi Múzeumot" címmel. Ennek hatására vagy ettől függetlenül a Legújabbkori Történeti Múzeum kezdi gyűjteni a szocialista kereskedelem emlékeit, — elsősorban dokumentációs anyagát. 1958 júliusában a Fővárosi Tanács Élelmiszer-kereskedelmi Irodája a KÖZÉRT kiadványokból juttat a múzeum gyűjteménye számára, ahonnan 1962-ben pártoló javaslat érkezik a házigyűjtemény alapítására az Élelmiszer-kereskedelmi Iroda megkeresésére. Itt az ügy lelkes apostola, dr. Pápa Miklós a mozgatója. A „Belker Híradó" 1961 novemberi szá14