Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1982 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1982)
H. Szűcs Gitta: A Pesti Nagykereskedők Testülete
volt űzhető), „rendes kereskedés"-re (amely nagy- és kiskereskedésre oszlott), „kalmárságira (amelynek egyik változata a szatócsság volt) és „házaló kereskedés"-re. A szabad kereskedéssel (és az annak keretében folytatott nagykereskedéssel) való foglalkozáshoz csak az ez iránti szándéknak az illetékes közigazgatási hatóságnál való bejelentése volt szükséges, ahol a bejelentéseket jegyzékbe iktatták. A rendes kereskedés körébe tartozó nagykereskedés folytatásához szükséges jogosítvány elnyerésének és gyakorlásának feltételeit, valamint a testület (: Grémium :) felépítését a rendelet az 1840. évi törvénycikkek rendelkezéseinek átvételével állapította meg (nagykorúság, gyakorlati képesítés, alaptőke, kizáró feltételek fenn nem állása, minden árucikkel, de csak nagyban való kereskedés, a bizományi, szállítási és váltóüzlet gyakorlása, a gyárállítás joga stb.). Mindez egyezett a nagykereskedők 1845-ös alapszabályában foglaltakkal. A testület így továbbra is megtartotta régi szervezetét, azzal a kivétellel, hogy - elvüeg — az összes 30 000 pengő forint alaptőkét kimutató pesti nagykereskedőt fel kellett venni. A vagyonkimutatás elbírálása az ekkor felállított kereskedelmi és iparkamarák feladata lett. A rendeletben megszabott kereskedési ágak és a polgári jogegyenlőség alapján rendezték a pesti testületek tagsági viszonyait is. A helytartótanácsnak a városhoz intézett 1851. december 23-i rendelkezése feloszlatta az Izraelita Kereskedők Testületét és tagjait arra kötelezte, hogy a megfelelő kategóriák szerint lépjenek át a polgári illetve a nagykereskedők közé. Ugyanakkor a még a polgári kereskedői testületben megmaradt nagykereskedőknek is át kellett lépniük. Csupán ekkor, rendeleti úton ment végbe a kilépett nagykereskedők számarányának megfelelő testületi vagyon átadása, 1845-ben ezt ugyanis a Polgári Kereskedők Testülete megtagadta. Az átszervezést a pesti kereskedelmi és iparkamara hajtotta végre 1852-ben. 2 5 Míg 1851-ben Pesten 35 nagykereskedői, 245 polgári és 136 izraelita testületi tag volt, 2 6 addig az utóbbi feloszlatása után 1854-bea a polgári kereskedők létszáma 320ra, a nagykereskedőké viszont 169-re szaporodott. 2 7 A teljes iparszabadság bevezetése hazánkban az 1859. december 20-i császári pátenssel kiadott Iparrendtartással történt meg. 28 A pátens - meghatározott kivétellel - minden iparszerűleg, tehát keresetszerzésre irányuló tevékenységre, köztük a kereskedésre is kiterjedt, amivel bevezette a „kereskedői ipar"-nak a magyar közigazgatási nyelvben később meghonosodott fogalmát. Az iparrendtartás hatálya alá tartozó tevékenységek általában szabad iparok voltak, néhány azonban engedélyhez volt kötve. Az Iparrendtartás szerint kereskedői ipart általában mindenki — nemre való tekintet nélkül is - szabadon űzhet, s ha az nem volt engedélyhez kötve, nem volt szükséges hozzá más, mint a hatóságoknál való bejelentés. Aki ezt megtette, a feltételek fennállása esetén azonnal ipaijegyet kapott. A céh mint szervtípus, s vele a régi kereskedői szervezetek megszűntek. Ha a szervezet nem oszlott fel, alapszabályainak az Iparrendtartás szerinti módosításával társulattá kellett átalakulnia, melynek minden oda tartozó szakma kereskedője és iparosa az iparűzés megkezdésével automatikusan tagja lett. Az Iparrendtartás 109. § értelmében Pest város tanácsa 1860. május 9-én egyesülésre hívta fel a város két kereskedőtestületét 2 9. Miután a rendelet ezt a „kölcsönös értekezés ... és kívánat"-tól tette függővé - ami a patinásabb polgári kereskedőtestület részéről hiányzott — az egyesítés nem jött létre. A nagykereskedők testülete szintén kijelentette, hogy az összevonást nem óhajtja és kész alapszabályait az új rendelkezéseknek megfelelően átalakítani. A tervezet el is készült, be is terjesztették a helytartótanácshoz, intézkedés hiányában azonban — nem lépett érvénybe. 3 0 99
