Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)

Konrádyné Gálos Magda: Képek a budapesti szállodák életéből a város-egyesítés korszakában

meg ne kapjon mindenkit". A zene mély benyomásait hosszú viták, majd bolyongások követték az új metropolisban, „a város fényözönnel merül föl a setétbői, ...olajlámpák, gázlámpák, piros, zöld, fehér, sárga lángok..."

2

7, ilyen volt a kép... Legtovább az irodalom őrizte a Vadászkürt emlékét. * A Széchenyi sétány és a Nádor utca sarkán (ma Nádor u. 22.) működött a városegyesítés előtti évtizedben újjáépített Frohner-Szálló, 100 elegánsan berendezett szobájával, „nem messze a hajóállomástól és a vasúttól", ahogy hirdette, a kor minden kényelmével ellátva: „Die innere Einrichtung des Hotels ist nach dem neuesten System mit Zimmertelegraphen, Wasserleitung, kalten und warmen Bädern sammt Douchen versehen."

2

8 Általában a középosztály favorizálta: „tudósok asztala" is volt éttermében. Később (1896-ban) a Continental nevet viselte. A századfordulón egy ideig a Petőfi-társaság összejöveteleinek színhelye volt. * A mai Pesti Színház (Váci u. 9.) helyén állt a hetvenes években a Nemzeti Szálló. A Hét Választófejedelemhez címzett előkelő, 18. századi fogadó helyére emelték, Hild József tervei alapján, 1840-ben. (Elődjében, a Hét Választóban akkora bálterem volt, hogy Hofmannsegg szerint 600 személy is bőven elfért benne. Egyik táncvigalom alkalmával itt fogyasztotta vacsoráját és itt gyűlt meg baja az osztrigával, amelyet nem tudott elfogyasztani, Gvadányi falusi nótáriusának. A reformkorban még tartott itt bálokat a nemesség, tüntetve a „magyar tánc és módi" mellett — de a Vigadó megnyitása tönkretette). Utódjának, a háromemeletes Nemzeti Szállodának báltermet tartani már nem lett volna érdemes, de étterme igen jóhírű volt. A „szálloda" nevet viselte kezdettől (az első nyelvújítási kísérletek idején a palota szó mintájára először szállota formában képezték és pompázó nagy fogadót jelentett). A mindjobban magyar nyelvűvé vált fővárosban tért hódított a Hotel elnevezés mellett. * Érdekes, hogy az elsőrendű szállók sorát az idézett, hivatalos útikalauzban a Szervita tér 7. szám alatt a Hotel Mihalek zárja le. Hirdetését is olvashatjuk az 1873-as lapokban; tulajdonosa Mihalek Ferenc a Nemzeti Kaszinó volt vendéglőse „saját házában, legpompásabban berendezve" nyitotta meg. De a közvetlenül környező patinás és új létesítményekkel való versenyt nem bírhatta, mert Palóczy 1896-os kalauzában már szó sem esik róla. * Már nem az elsőrangú, csupán az igen jó szállók közé sorolják a hetvenes években a 110 szobás, a Dorottya utca és Vigadó utca sarkát képező Magyar Király-t. 1814-ben építette Hofrichter, első tulajdonosa Halzl volt, a reformkor elején a legelegánsabb szállónak számított. A Duna felé néző főfrontjáról több mint fél évszázadon át még szabad kilátás tárult a Duna felé. Egyik leghosszabb életű szállónk volt, átélte a napóleoni háborúk végét, a reformkort (s közben a nagy árvizet), a szabadságharcot és az azt követő nyomasztó, majd kissé megkönnyebbülő időket. A körötte hivalkodó új épületek 166