Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)
Pálmány Béla: Szécsény mezőváros és környéke kereskedelme és vendéglátása 1728-1848
korcsmáitatásésatöbbi regálé kérdésében. 1768-tól 1786-ig tartott az a per, amelyet a Forgáchok Szécsény másik birtokosával, a Berényi—Haller— Wattay—Nyáry—Szemere rokonsággal a mezőváros korcsmáitatásának, mészárszékének és hegyvámjának elosztása ügyében folytattak. Eközben hiába igyekeztek Berényiék bebizonyítani, hogy a megtelepedés és a telkek kialakítása idején a Forgáchok plenipotentáriusa, Prónay Pál jogtalanul, a „közönségesből" szakította el a 46 telket és emiatt maradt nekik csak 2 telkük. Mivel állításukat nem tudták megfelelően alátámasztani, ezt az arányt fogadta el a megyei bíróság is a jövőben gyakorlás alapjának. Hasonlóan heves pert folytattak Ecsegen a beneficiumokkal való élésről 1769 és 1782 között, 3 8 továbbá Hollókőn és Rimócon is. A korcsmák közbirtokosi gyakorlása ügyében végül is (Szécsényt kivéve) mindenütt úgy állapodtak meg, hogy az egyik naptári évben a Forgáchok, a következő évben a község másik felét birtokló földesúr váltakozva élhetnek boraik kimérésével. Amennyiben két földesúr két helységben is közbirtokostárs volt, arra is ügyeltek, hogy az egyik helyen az egyiké, a másikon a másiké legyen a csapszék. 3 9 Ha egyazon községben három vagy négy birtokos volt, a kör még szélesebbre tágult: Rimócon 1781-ben Forgách Miklós, 1782-ben özv. Forgách Zsigmondné, 1783-ban Forgách József, 1784-ben a Nyáry család, 1785-ben ismét Forgách Miklós stb. élvezték a haszonvételt. Bár e rendszer a XIX. században is fennmaradt elvileg, a gyakorlatban mind a Forgáchok, mind a kisebb földesurak igyekeztek egymástól árendába venni a korcsmákat, hogy mindig saját italukat mérhessék ki. Egyenjogúságról persze szó sem volt. 1820-ban például Bazala Antal, gróf Forgách József kasznárja közölte a szakáli compossessoratussal, hogy a „jövő esztendőre Méltóságos uradalmunk egy fillérrel sem többet, mint 500 forintban (váltócédulában — P. B.) méltóztatott a szakáli vendégfogadót árendaképpen bötsülni". Hiába kevesellték ezt és hiába akarták saját kezelésükbe venni a fogadót, a kasznár nem vesződött az egyezkedéssel, hanem — mint a kisebb birtokosok panaszolták — „az uradalom italait a közös vendégfogadóban engedelmünk nélkül, hatalmával, erőszakkal" méretni kezdte. A tiltakozásra cinikus választ kaptak: „utalitas Dominii Suprema Lex esto": a legfőbb törvény az uradalom haszna. Elszáll ott szó maradt Bazala ígérete, mely szerint a következő években átengedi a bormérést a többi birtokosnak is. Mindössze az árendát emelte fel valamelyest, 600 váltócédulára. 1829-ig bizonyíthatóan a grófi uradalom italát mérték a nagyforgalmú fogadóban, 4 0 melynek minősége a „legalávalóbb" volt, emiatt az utasok meg sem álltak a rosszhírű helynél. De a szakáli közbirtokosság egységes volt a jogait „a sáncokon kívülről" veszélyeztetőkkel szembeni fellépéskor. A faluban kuriális telken lakó nemes Urbán nemzetség maga is gyakorolni kedte a földesúri korcsmáitatást, pedig a község földesurainak 1782-ben végrehajtott aránypere őket, mint kurális nemeseket kizárta a haszonvételből. E hatalmaskodást megtorlandóacompossessoratus többször is kisebb nagyobb büntetést rótt rájuk, míg végül, 1827-ben 40 váltócédula ft kártérítés fejében az italmérésről végleg lemondtak. 4 1 Még nagyobb szigorral léptek fel a rendi előjogokat nem élvező alattvalók italmérési „kihágásaival" szemben. Szécsény úrbéri kontraktusa engedélyezte a lakosoknak a „bor, sör, pálinka korcsmát kiszabott időkig". Ezen letelepe112
