Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)

Pálmány Béla: Szécsény mezőváros és környéke kereskedelme és vendéglátása 1728-1848

déskor kötött kedvező szerződést azonban a földesúr igyekezett megsemmisíteni és az urbárium kedvezőtlenebb előírásait bevezetni: megtiltotta, hogy a lakosok „tolvaj" korcsmálást és „titkos" bor és pálinkaárulást folytassanak. A mezőváros ebbe nem nyugodott bele és a Helytartótanács előtt fellebbezett, sérelmezvén saját termésű terményei szabad eladására vonatkozó korábbi előjogának megnyirbálását. A megye az elrendelt vizsgálatot elszabotálta azzal, hogy a jozefinista intézkedések szerint nem hajlandó eljárni és az utcán átváló italmérés törvénytelen. Mivel a királyi kancellária a lakosok kérését úgy értelmezte, hogy nemcsak a bornak, hanem más terményeiknek az eladásában is gátolják őket, meghagyta a Helytartótanácsnak, hogy a vármegye szerezzen érvényt a törvények és az urbárium ide vonatkozó rendelkezésének. Ezzel végeredményben a földesúr kapott igazat, hiszen az ő célja volt, hogy az urbárium szerint leredukált ideig korcsmárolhassanak a szécsényiek.

4

2 Ez pedig mindössze negyedéves időtartam volt. A város tanácsának ezért 100 rénes forint haszonbért kellett fizetnie és egyben vállalni, hogy maga vet véget a titkos borárulásnak. Szigorú büntetésben részesültek azok a jobbágyok is, akik az Urbárium által engedélyezett időn túl is mértek italokat. A csitáriaktól például 1785-ben öt akó bort kobozott el Forgách Miklós uradalma és az ügyben cinkos községi elöljárókat, Csikány István bírót és négy esküdtet 12—12 botütésre ítélte. A titkos borárulás és pálinkaeladás meghiúsítása egyébként mindenütt a korcsmabérlők feladata volt és ezért a büntetések fele ütötte a markukat. Nem ritkán viszont maga az árendás űzött tilos ügyleteket, mint a varsányi Dávid József, aki magafőzte pálinkáját nemcsak a csapszéken —- ahogy szabad volt — hanem éjjel „dunyha alatt" is árulta — ezért pedig állásával lakolt.

4

3 A haszonbérlőket évente fogadták fel, kontraktus levéllel, a haszonbér összegét előre kellett fizetni, és ha több jelentkező is volt, árverést tartottak. Mivel Szécsény kivételével mindenütt egy házban volt a korcsma és a mészárszék, a két regálét egy személy bérelte és mellette többször üzemeltetett pálinkafőző kazánt is. Nem deríthető ki mindig, vajon csak az uradalom italait forgalmazhatta-e a csapláros, vagy a másoktól vásároltat is.

4

4 Az uradalom szeszesitalainak árával „computus szerint" haladéktalanul el kellett számolnia. Bére az eladott ital mennyiségétől függött. 1813-ban egy akó borért 12 krajcárt, a pálinkáért 24 krajcárt kapott minden korcsmáros.

4

5 Az italméréseknek két fajtája volt: a korcsma (educillum) és a vendégfogadó (diversorium). Abban különböztek, hogy utóbbiban a „korhelyszobán" kívül vendégszobák is voltak a megszálló utasoknak. Az italmérések száma és — főleg értéke — állandóan szaporodott. Az 1760-as években Szécsényben még csak a várfalon belüli „vámkorcsma" valamint a külső, ún. Laczkó korcsma állott, italt mértek viszont a pálinkaháznál, a serháznál, a mészárszéken és a „kisboltban" is, majd 1779 táján emelték Forgách Miklós és özv. Forgách Zsigmondné közösen a nagy vendégfogadót, melyet cégére az „Oroszlányhoz" címzett.

4

6 1771 és 1773 között épült a szakáli új vendégfogadó, valamint az ecsegi korcsma is. Az Oroszlányhoz címzett italmérésben a „nagy mulató" helyiségen kívül két vendégszobát, istállókat, kocsiszínt is tartottak, 8 Évkönyv 113