Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)
Konrádyné Gálos Magda: Képek a budapesti szállodák életéből a város-egyesítés korszakában
valamelyik kávéházban. De szegény Kávéforrás már utolsó éveit éli. A Karúmon, a Korona a szellemi központok. „Az öregedő, mogorva Vajda János kammonista volt... aki koronistának csapott fel, annak már igen jól ment dolga". 4 7 Ugyancsak elegánsan csillogott a Dunacorsó első kávéháza a Steingassner (Mikszáth törzshelye). Kávéházba általában férfiak jártak; a szépek, szebbek és legszebbek, a turnőrös dámák, akik a szállóban laktak, a Váci utcai bevásárlások után Fischernél, vagy a Színház-téren (mai Vörösmarty tér) Kuglernél jegeskávét kanalaztak nyáron, vagy indus fánkot fogyasztottak télen és egy csepp likőrt is utána. A divatba jött kioszkok közül a főváros vendégei az Erzsébet-téren nyílt kioszkot favorizálták, vagy átsétáltak a Lánchídon, hogy a Kioszk az Elipsen (amely az alagút felett helyezkedett el) teraszáról gyönyörködjenek a túlpartban, és új Pestben. 5 0 Ha az új főváros környékét is meg akarták ismerni a külföldi és vidéki szállodavendégek, kirándulásokra is bőven nyílt alkalom (a lóvasút sokfelé kocogott). Ma villamos-remíz van ott, ahol a Szép Ilona vendéglő mögött a lóvasút istállói voltak. A Fácán vendéglő teraszai, hűvös oszlopos épülete felfrissülést jelentett, Hild József festői remekének, ennek az üdülőszállónak 30 vendégszobája volt, itt lakni is lehetett. Budakeszi felé a hajdani Pálos kolostor köveiből épült Szép juhászné hívogatott (nagy kertjének nemes gyümölcseit is kínálgatták). A Hűvösvölgyben (akkor is „zum kühlen Thal wird es genannt", ahogy a Vendéglátóipari múzeumban őrzött képen olvashatjuk) a népszerű Bálás vendéglő nagy tömeget is el tud látni (az első munkás-dalárdák kedves kirándulóhelye volt). Az „erdőcskéig" (Városliget) akkor még nem épült ki a Sugár út, de az annál vadregényesebb volt. 1869 óta viszont a nagyközönség számára is hozzáférhető lett „a tündérsziget": a Nádor- és a Klotild gőzös margitszigeti járata félóránként közlekedett Pestről az Angol Királynő Szállodától, Budáról a Császárfürdőtől. A XVIII. század vendéglátó helyeinek tulajdonosai Pest vagy Buda városa, vagy nemes uraságainak valamelyike volt, később más pénzes vállalkozó. A bérlők eleinte főleg bevándoroltak, nagyobbrészt németek, ahogy az utazók is leírják: „mert a magyar nemes túl gőgös a hajlongásra" — nálunk pedig a polgári réteg igen gyér volt, hiszen lévén országunk Ausztria éléskamrája, az ipart, kereskedelmet visszaszorították. Nagyrészt a szorgalmas, bevándorolt kávéslegényekből, pincérekből lettek idősebb korukban, amikorra megfelelő anyagi alapot összekuporgattak előbb bérlők, azután már tulajdonosok is, A Bandi, Emmerling, Gundel, Kommer, Pilvax, Privorszky (és még más családok egész sora) tekintélyes vendéglátóipari fogalmakká váltak. Polgárosodtak és magyarosodtak. A szakmát maguk űzték és ez a tény lendítette azt fel. Hazafiságukról mindig tanúságot tettek. (Gondoljunk csak arra, amit az utazók írnak a csupa nemzetiszínűvel díszített, nagyjaink képeivel ékesített vendéglátó helyekről, vagy a Pilvaxból kiinduló forradalomra, a későbbi kávéházakból induló tüntetésekre.) 174
