Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)

Konrádyné Gálos Magda: Képek a budapesti szállodák életéből a város-egyesítés korszakában

A mai Gellért-, akkor még Sárosfürdőnek nincs szállója. A Lukács fürdő mellé is csak tervbe veszik a szállodát. A budai oldal szállóit általában a csendet, pihenést vágyók, vagy a gyógyfürdőket igénybe vevők keresik fel. Budán az élet és a szórakozás (mióta az egyetemtől a hivatalokig minden Pestre költözött) kisvárosias: húsvéthétfőn a Gellérthegyen mulatnak, Péter-Pálkor Óbudán van „sokadalom" például. Mindaddig marad vidékies, míg több híd meg nem épül és a közlekedés nem fejlődik gyorsabbá, hogy a fővárost egybekösse. A budapesti szállók szolgáltatásai kielégítik az egyre növekvő igényeket is. Az utazás körülményesebb lévén „a vendégéjszakák" másként oszlottak meg mint ma, egy-egy utas hosszabban időzött a szállóban. A külföldiek, sokszor többnapos vonatozás után, időzni is huzamosabban kívántak, hogy a sok látnivalót kiélvezhessék, a vidékiek összegyűjtötték ügyesbajos dolgaikat, az üzletemberek a tőzsde hullámzását akarták figyelni, „az eladó lányokat" báloztatni hozták s esetleg kelengyéjüket vették meg a híres Mössmer cégnél vagy például a bécsi Graben fehérneműkereskedőjének a Hungáriában bérelt lakosztályában ; de a színházak vonzása is jelentős, hiszen a legtöbb megyében még elmaradott a színházkultúra. A nagyszállókban luxusberendezésű, sőt néhol uralkodói lakosztályok is vannak, tobzódik a keleti szőnyeg, brokát, dísztárgyak, csillognak a prizmás velencei csillárok. Általában azonban a kor „polgári" ízlésének felel meg a berendezés. Kicsi előszobából (melyben csak tükör, esernyőtartó, fogas van), vagy egyenesen a folyosóról lépünk be a szobába. Kétszobás appartement esetén fogadószobába; berendezése: gázcsillár, plüssgarnitúra, esetleg pamlag (mely pótágynak is használható), íróasztal. Faragott ingaóra a falon és kies tájakat ábrázoló képek (akár az otthoni ,,szalon"-ban). A belső szobában kényelmes szimpla vagy dupla ágy. Mellettük éjjeliszekrényke, rajta csengő, gyertya és koppantó. Háromrészes tükrös öltözőasztal a hölgy oldalán, spiritusz-melegítőre támasztott hajsütővassal. Alacsony asztalka a bőröndök számára a másik oldalon, no és egy csizmahúzó. Díszes spanyol fal mögött rézállványon a márványlapos mosdó, díszes fayence mosdótállal, szappantartóval és vizeskorsóval. Esetleg kis csappal ellátott víztartályra találunk itt, az utóbbi helyett, a mosdótál felett (a Pannoniából megmaradt egy, s a múzeumban van). Csak a luxusszállókban van folyóvíz. Szépformájú cserépkályhákban télen nagy fahasábok izzanak, másutt a folyosóról fűthetők a kályhák, sőt a Hungáriában már gőzfűtés van. A fázós vendégek töltött ágymelegítőt is kérhettek a szobaasszonytól. A puha ágynemű természetesen ragyogóan tiszta. A bútorzat nemcsak szép, nemes anyagból készült, hanem kényelmes, célszerű is. Az alkalmazottak udvariasak, a kiszolgálás gyors. * Minden szállónak van étterme. A „table d'hôte" patriarchálisabb étkezési formája, amely a század elején még dívott, már csak ritkán fordul elő, például a Hotel Frohner még nemrég hirdette (1-kor 1 Ft 20 kr-ért és 4-kor 1 Ft 60 kr-ért szervírozták). Próbálkoznak a „szabottárú ebédek" vagy más néven „teríték" bevezetésével, a párisi menü ,,á prix fixe" mintájára, de az à la carte étkezés marad az általános. Az étlap viszont igen gazdag és változatos. 172