Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)
Pálmány Béla: Szécsény mezőváros és környéke kereskedelme és vendéglátása 1728-1848
állatvásárlásokat eszközölt. 1781-ben Forgách Miklóstól 27 göbölyt, 4 tehenet, 2 ökröt és 50 juhot vett, 1186 Rft-értékben. A XIX. században azonban a tőzsérkedés elenyészett. Oka a szarvasmarha és sertéstenyésztés nagyarányú visszaesésében keresendő. Filó János mészáros 1813-ban már csak 3 tehenet, 3 hízót és 1 bivalyt vett a Forgách uradalomból — ugyanakkor a gyetvai mészáros 231 birkát vett meg és hajtott el Szécsényből — legnagyobb gondja pedig a hús limitált árának alacsonysága volt. 5 6 A királyi kisebb haszonvételek közé számítottak a boltbérszedésből és az uradalom házaiban lakóktól bérleti díjként nyert bevételek is. A szécsényi „Németsor" nevű házakban már az 1760-as években három bolt működött, míg a ma is álló gyógyszertár ugyancsak uradalmi tulajdont képező épületét a megyei patikus számára az 1770-es években emelték. 5 7 A teljesség kedvéért — bár közvetlenül a kereskedelemhez csak kevés közük van — a regálék között meg kell említeni a malmokat, melyek az őrölt gabona után meghatározott hányadú malomvámot biztosítottak, továbbá a téglaégető üzemet is, melynek termékeit (az 1830-as években 128 000 db téglát készített) a környék igényesebb építkezéseire versenytárs nélkül adhatták el. A „bénéficia minora regalia" néven fentebb összefoglalt földesúri jogosítványok haszna tehát igen számottevő volt. Az uradalom teljes készpénzbevételeinek 1768-ban (Forgách Jánosnál) 40,71 %-át, 1776-ban (Forgách Miklósnál) 64,63%-át, 1833—1838 között pedig 18,64%-át képezték (ám ez utóbbi összeg is 14 679 pengőforintot tett ki, többet mint a jobbágyi pénz-, munka-, termény- és egyéb járadékok együttes értéke, 12 575 pft). Sokkal nagyobb, de egyáltalán nem előnyös hatásuk volt a regáléjogoknak a kereskedelmi élet fejlődésére. Olyan árucikkek kereskedelmét monopolizálták a földesuraknak, melyek még a feudalizmusra e korban is alapvetően jellemző önellátó gazdálkodás keretei között is kelendők voltak. A bús, bor, sör, pálinka jó áron értékesíthető fontos élelmiszerek közé tartoztak, a szeszfőzdék, tégla-, mész- és faszénégetők pedig az ipari fejlődés első csíráit hordozták magukban. Földesúri kiváltság-jellegük pedig meggátolta, hogy a kereskedő és iparos népesség tőkeerejét eme ágakban növelje. A vám és vásártartás úri jogai pedig éppen az adózónép egyébként is korlátozott árucseréjéből szedett hasznot. Ráadásul a földesúrnak jogában állott az elővétel is, ami számos visszaélést eredményezett és a jobbágyokat termékfölöslegüktől is megfosztotta, vagyis eleve lehetetlenné tette, hogy valamit is a piacra vihessenek. Nem hiányzott az elővásárlás ellenpárja, a kényszereladás sem, amikor a földesúr saját áruit — akár kellettek, akár nem — a jobbágyaira tukmálta, s a korcsmárosok csak a sörháztól vehettek sört, a lakosok csak az uradalmi mészárszéken vásárolhattak stb. A királyi kisebb haszonvételek tehát nemcsak gátakat emeltek a közrendűek ipari, kereskedelmi tevékenysége útjába, hanem egyeduralkodókká tették a birtokos nemeseket — közülük is elsősorban az arisztokratákat — az egyébként is szűk piacon és így elősegítették tőkefelhalmozásukat. E regálékat — amint azt történetírásunk már tisztázta — nem szüntették meg a jobbágyfelszabadítás alkalmával — mivel nem közvetlen szolgáltatások voltak —, hanem a XIX. század utolsó évtizedéig fennállottak, 5 8 így a kapitalizmus korai évtizedeire is jelentős hatást gyakoroltak. 117
