Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)
Pálmány Béla: Szécsény mezőváros és környéke kereskedelme és vendéglátása 1728-1848
A kereskedelmi élet egy másik szektora, a hiísvágás és kis adagokban való kimérése szintén királyi kisebb haszonvétel volt. Csak a földesúrnak volt joga marha, borjú, sertés és juh vágására. Élőállatként e jószágokat is értékesíthették a jobbágy- és zselléralattvalók, és nem érintette e regále vadak, halak, szárnyasok, tej és vaj szabad árusítását sem. 5 4 A hús árát az 1659. évi 71. tc. alapján a vármegyék szigorúan limitálták. Erre azért is szükség volt, mert a húst — főleg a szegények — csak vásárlás útján szerezhették be. E haszonvételt az uradalom mindig haszonbérbe adta. A kisebb falvakban a húsvágószín és hússzék a korcsma épületében volt, ezért a mindenkori korcsmabérlőnek vált jogává a mészárszéki jog is. Szécsényben külön mészárszék volt, melyért bérlője mindig jelentős haszonbért fizetett (1765—1781-ig 150 Rft). Köteles volt szerződése szerint „jó, ép, egészséges" marhákból mért „tehénhússal" ellátni a „közönséges lakosokat", a kastély konyhájának pedig borjú és bárányhúst is szerezni. Az uradalom bennkosztos tisztjeinek rendszerint innen hordtak vesepecsenyét, a béreseknek meg kellett elégedniük a tőgyével, nyelvével, míg a vadászebek és a kastélypark gólyái számára rendszeresen szállították az értéktelen belsőséget. De a szerződésekben az is szerepelt, hogy a Forgáchok alattvalói kötelesek egyedül e széktől vásárolni a húst, a zsidók pedig egyedül a széken kóserozhatták levágott barmaikat, vagyis kényszerpiacot biztosítottak a földesurak a haszonbérlőknek. Ennek ellenére a szécsényiek állandóan panaszkodtak az elégtelen húsellátás miatt. 1796-ban a Tanács az úriszékhez fordult amiatt, hogy a keresztény és a zsidó szegénység télen-nyáron egyaránt sokat szenved a húshiány miatt, mert sem marha, sem sertés, sem bárányhús nincs elegendő. A földesurak végre intézkedtek, Czigel József és Filó János személyében két mészárost 5 5 fogadtak fel. Miért nem látták el a húsvágók a kényszerből rájuk utalt lakosságot elegendő áruval? Mert nem a húskimérésből, hanem az élőállatok kereskedelméből akartak meggazdagodni. Valójában tőzsérek voltak és csak e tevékenységük szabadabb gyakorlása érdekében vállalták el a híd és szék árendáját, amelyben nem is maguk, hanem legényeik dolgoztak. Bér ellenében réteket, legelőket szereztek és rengeteg vágómarhát hajtottak fel. Az alföldi városok e jellegzetes alakjai Szécsényből sem hiányoztak. Kereskedelmi tevékenységük volumenére az uradalmi számadásokból következtethetünk. Ferenczi András 1762-ben egyedül Forgách Zsigmondtól 60 kosbárányt, 42 öreg „hibás" nőstényjuhot, 2—2 ökröt és öreg bikát, 12 kimustrált tehenet és 28 kecskét vásárolt, 461 Rft 45 xr értékben, míg a földesúr a „székből elhordott húsért" 504 ft és 45 xr-t fizetett. 1768-ban Nagy András tiszttartótól 14 hízott tehenet és 1 bikát (270 Rft), 28 hízott ökröt (903 Rft) és 80 hízósertést (878 Rft) vásárolt. Az uradalom pedig csupán egyik üzletfele volt a sok közül. E sokezres forgalmához nagy kölcsöntőkét is igénybe vett. Mi okozta vesztét — nem tudni. Tény azonban, hogy hitelezői 1779-ben az úriszéktől kértek támogatást adósságai behajtásához. Ferenczi ugyanis igyekezett megmaradt vagyonát Losoncra menteni és el akart szökni a számára 1775-ben 1400 Rft-ot adó nemes Nagy István és az 1771ben 340 Rft-ot kölcsönző nemes Mikulay Péter elől. A végrehajtás elrendelése után végleg tönkrement Ferenczi András házát, kertjét, bérelt földjeit nemes Láczay Imre úr vette bérbe. Az új mészáros, Czigel Lőrinc ugyancsak nagy 116
