Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)
Pálmány Béla: Szécsény mezőváros és környéke kereskedelme és vendéglátása 1728-1848
A kereskedők másik csoportját a „görögök" alkották. Nem a nemzetiségük volt görög, hanem a vallásuk volt görögkeleti — azaz szerbek vagy más balkáni népek fiai is lehettek. Szécsényben az 1760—1780-as években Mihálkovics Görög Tamás, Mocsáry Sámuel és Nanó György folytattak kereskedelmi tevékenységet. Mihálkovics 1765-ig, Mocsáry az ezt követő években vette haszonbérbe a vámregálét (évi 110, ill. 120 Rft ellenében). Nanó Lőrinc „bótot" tartott, évi 16 Rft árenda fejében, ez Görög Tamásnak is egyik megélhetési forrása volt. Fűszerekkel, keleti csemegékkel, papirossal, szövetekkel, selyemmel kereskedtek. Az uradalmi számadások szerint a grófi udvar is tőlük vásárolta a kávét, dohányt, cukrot, nekik pedig juhvajat, juhtúrót adott el. 2 5 XIX. századi tevékenységükről nincsen adat, csak azt tudjuk, hogy az 1820—30-as években is élt 8—9 görög Szécsényben. 2 6 A harmadik csoportot a tőzsérek képezték. Szerepükre, amely kiváltképp a XVIII. században volt jelentős, a mészárszéki regáléknál térünk ki. Egy mezőváros vagy község kereskedelmi és ipari viszonyait a magyarországi feudalizmus kései századaiban vizsgálván, minduntalan találkozunk a bénéficia regalia minora fogalmával, vagyis a királyi kisebb haszonvételek jogi értelmezését mindenképpen el kell végeznünk. Werbőczy szerint a fekvő birtokok királyi adományozása révén a földesurak nem csupán a várak, mezővárosok, községek, puszták, szántóföldek, rétek, erdők, legelők, szőlők, hegyek, vizek tulajdonába jutottak, hanem — mint földbirtok tartozékait — megszerezték bizonyos kereskedelmi és ipari tevékenységek gyakorlásának, továbbá bizonyos adók, illetékek, bérek beszedésének eredetileg a királyt illető (innen a regale elnevezés) egyedüli jogosultságát is. 2 7 E regálék számos tárgyra vonatkoztak — így a korcsma, mészárszék és malomtartásra, pálinka-, sör-, tégla, égetett mész előállításra és értékesítésre, boltbér, rév és vámpénz szedésre, vásártartásra — mely kiváltságoknak közös tulajdonságuk volt, hogy birtok osztályok alkalmával nem voltak feloszthatók, mivel a haszon nagyságát előre nem lehetett felmérni. Emiatt a közbirtokos földesurak egymás között a helységben kiki által birtokolt jobbágytelkek számának arányában osztották fel a mindenkori jövedelmeket illetőleg kiadásokat. A királyi kisebb haszonvételekkel a jogosultak két formában élhettek: vagy házi kezelésben tartották és konvenciós alkalmazottakkal gyakorolták, vagy pedig egytől több évig, előre kialkudott feltételek szerint megszabott összeg ellenében haszonbérbe bocsátották a vállalkozóknak. A földesuraknak az első forma a forgalomtó változó, az utóbbi viszont állandó jövedelmet biztosított. A szécsényi domínium mindkét formában gyakorolta e jogait. A házi kezelés, illetőleg az árenda egymás mellett is dívtak. Vizsgáljuk most meg e királyi kisebb haszonvételek különféle formáit és azok alkalmazását a Forgách uradalomban. A vásártartás és a vámszedés királyi kisebb haszonvételeinek a XVIII—XIX. században már nem elsősorban az itt beszedett illetékek különleges nagysága kölcsönzött jelentőséget, hanem a kereskedelem fellendülésének az iparfejlődésre gyakorolt hatása. A királyi vásárprivilégiummal felruházott földesúr jogot nyert helypénz szedésére, a vásárosok barmaik legeltetéséért 2 dénárt fizettek naponta, és a piacon „sátrak alatt való" bormérés kizárólagosságán túl elővásárlási jog is illette. Ez utóbbi 109
