Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)
Pálmány Béla: Szécsény mezőváros és környéke kereskedelme és vendéglátása 1728-1848
Fülöp) hatezer, egy további ezer c. forintot invesztált kereskedésébe, a túlnyomó többség viszont legfeljebb 250 ft-ot. A környékbeli falvakban is írtak össze 1828-ban kereskedőket. Varsányban egy vándorló, Sipeken két bőrkereskedő mercator élt, valamennyiük befektetett tőkéjét 125 ft-ra becsülték. A falusi zsidók többsége azonban az opifex (kézműves) rendi kategóriába besorolt korcsma és mészárszék haszonvételből kereste kenyerét, de nem egyszer számottevő igás- és haszonállat, valamint szőlővagyon is volt a kezükön, ami arra utal, hogy mezőgazdasági tevékenységből — birkatartás, bortermesztés, marhatartás — igyekeztek kiegészíteni keresetüket. A varsányi Hoffmann Bernátnak 2 lova, 6 ökre, 4 tehene, 80 juha volt, 6 kapásszőlőt műveltetett, bérelte az uradalom egyik korcsmáját és pálinkafőző üstöt is üzemeltetett, három szolgát foglalkoztatva. A példákat nem soroljuk tovább. A kereskedőnépesség szűkös megélhetési lehetőségei között úgy, ott és abból igyekezett pénzt szerezni, ahogy, ahol és amiből tudott. A kereskedők, ha lovuk volt, fuvarozást is, vállaltak a korcsmárosok kereskedtek is. A legnagyobb piaca ebben a korban a gabonának és a gyapjúnak, valamint a bőröknek volt, a szegényebb kereskedők viszont norimbergi árukkal — pántlikával, tűkkel, cérnával, kendőkkel — házaltak, vagy a papírgyártáshoz szükséges rongyot vásárolták fel. Két gazdag kereskedő tevékenységének vázolásához források is állnak a rendelkezésünkre. Herschl Mátyás 1772. márciusában bekövetkezett haláláig éveken át a szécsényi zsidó község bírája volt. Az uradalmi számadások gyakran szólnak kereskedő tevékenységéről. Az 1760-as években többször megvásárolta Forgách Zsigmond egész évi gyapjútermését, máskor állatbőröket vesz, egyes években pedig — 70 rénes forintnyi borsos árendáért — bérbe vette a „kisbót" nevű uradalmi házat és vele a rozspálinkaárulás haszonvételeit is. 2 3 Halála után örökösei pereskedni kezdtek jelentős vagyonán, amely a kintlévőségekkel együtt 6710 Rft 80 dénárt tett ki. A fennmaradt hagyatéki leltár szerint felesége „móringra" 1200 Rft készpénzt, valamint aranypénzeket (824 ft 10 d értékben) arany és drága köves ékszereket örökölt. Érdekesebb viszont, ha portékáinak jegyzékét részletezzük : egyrészt norimbergi árukat tartott raktáron (70 zsinór, 4 pakli gomb, 12 tucat karikagyűrű, 5 papiros gombostű, 1 font fehér cérna, 20 tucat kanavász kendő, pántlikák) másrészt — és jóval nagyobb értékben —• szöveteket (360 sing kékvászon, több vég sárga, fekete, kék és zöld „fain" vászon, 40 rőf fekete fátyol). Értékesítésre szánt még 10 pár kesztyűt, 3 hordó mézet, 20 font gyertyát és két tucat csontnyelű bicskát is. Kamat fejében kölcsönadott halála napjáig — és így kintlevőségben volt — helybeli zsidóknál 1256 Rft 43 dénárja, keresztényeknél pedig 3445 Rft 13 dénárja. Az egyik szécsényi földesúri családból Wattay József 1450 Rft-tal, Wattay Jánosné pedig 302 Rft-tal tartozott neki. Ez utóbbiak rávilágítanak a tehetős kereskedők egyik fontos tevékenységi körére, a hitelügyletekre is. Fél évszázaddal később Löbl Simon kereskedő gazdasági tevékenysége hasonló volt Herschl Mátyáséhoz. Rozsot, felesbúzát, egyes években a teljes gyapjútermést megvásárolta Forgách Józseftől, birtokokat vett árendába — így a Wattayak szécsényi uradalmát és Raich Karolina mihálygergei jószágait — 24 1827-ben pedig három évre haszonbérbe vette a Forgách uradalom pálinkaházát és ezer váltóforintért a serfőzési és árulási regálét is. 108
