Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)

Pálmány Béla: Szécsény mezőváros és környéke kereskedelme és vendéglátása 1728-1848

PÁLMÁNY BÉLA SZÉCSÉNY MEZŐVÁROS ÉS KÖRNYÉKE KERESKEDELME ÉS VENDÉGLÁTÁSA 1728—1848 Az Ipoly menti — napjainkban alig hatezer lakosú — gazdag történelmi múltú Szécsény a XVIII—XIX. században a történelmi Nógrád vármegyében Losonc és Balassagyarmat mellett a legjelentősebb helységnek számított és központja volt a gróf Forgách család egyik uradalmának, melyhez ebben az időben a mai Csitár, Ecseg, Hollókő, Nagylóc, Nógrádsipek, Nógrádszakái, Őrhalom, Rimóc, Varsány községek fele része — közbirtokosságban — továbbá Bátka, Drahi, Farkasalmás és Zsúny puszták fele tartoztak. E helységek összlakossága 1787-ben 7564 főt tett ki, e szám 1828-ra 11 873-ra szaporodott, ezután viszont stagnálás következett be és 1870-ben is csak 12 290 főt számoltak össze.

1 Szécsény a korabeli és helybeli viszonyokhoz képest népes, jelentékeny helység. II. József korában 427 házában 2597 fő lakott, míg az 1820-as években a házak száma 411, a lélekszám pedig már 3351 főt tett ki. E szaporulat révén a két időpont között a megye harmadik legnépesebb helységéből, Losoncot megelőzve a második helyre lépett elő. Külső képe egyre városiasabbra alakult. Míg a török elűzése után, újjátelepülése (1690) során, az első házakat a hajdani végvár falain belül emelték, 1769-ben itt a ferencesek impozáns templomán és rendházán, továbbá a földesúr pompás barokk kastélyán kívül csak 67 telkes és 10 zsellércsalád házát találták, míg „citra cincturam" — azaz a „suburbiumban", a külvárosban mintegy kétszázötven zsellérfundust írtak össze. Az 1770-es évekre tehát kialakult Szécsény belső negyedének utcahálózata, a mai Rákóczi út egyik oldalán a vár falához tapasztott házainak félköríve. Ebben a mezővárosban 46 Forgách és 2 Szemere fennhatóság alatt álló házhely után

2 osztottak külső tartozékot — egyenként 30 m. hold szántót és 8 kaszás rétet — ám az itteni jobbágyoknak nem kellett robotolniok, mivel egy — eredetileg az újratelepüléskor kötött — „szállító levél" kezdetben 6, de az úrbérrendezés idejére 24 rénes forintra emelt cenzus ellenében — a telkes gazdákat, három forintért a keresztény, négy forintért pedig a zsidó házas zselléreket mentesítette e terhes szolgáltatástól, csupán gabona és bor heteddézsmát kellett adniuk. Mária Terézia Urbáriumát és a velejáró természetbeni robotolást — a mezővárosi önkormányzat sokévtizedes, szívós harca eredményeként — soha nem vezették be Szécsényben, hanem a korábbi kontraktust, mint úrbérpótló szerződést hagyták érvényben, jóllehet Forgách József 1815-ben a megye előtt is pert indított az úrbéri telkek kimérése és robotoltatás bevezetése érdekében.

3 E ténynek döntő szerepe volt Szécsény iparos- és kereskedőrétege sorsának alakulásában. 103