Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)
Gadanecz Béláné: A vendéglátóipari dolgozók helyzete és mozgalma a szocialista szervezkedést megelőző évtizedekben
és annyi ideig, sőt ha korát vesszük . . . még többet kell dolgoznia, mint akármely felnőtt pincérnek. Ö nem ismer többé ünnep- és vasárnapot és éjjel — ha vendég van — bármily késő is legyen, a felnőtt pincérekkel keil ébren maradnia. Szellemi kiképzéséről pedig szó sem lehet. . . miután vele sem a törvény, sem a gazda, sem a főpincér nem törődik, a vendégek által az asztalon hagyott borokból és szeszekből iszik, anélkül, hogy őt abban valaki megakadályozná, s egész munkájának, létének más komolyabb célja nincs, mint: a borravaló. Délutáni szabadidejében pedig . . . szivarozik, kártyázik . . . Sőt nem ritkán fordul elő még az is, hogy a fiú, közvetlen feljebbvalójával, az ételhordó pincérrel éjeken át dorbézolni megyen. Mit várhatunk aztán az ily szerencsétlen viszonyok közt felnőtt fiatalembertől? Vajmi kevés jót! Testileg teljesen ki nem fejlődhetvén, szellemi képzetségben is bizony nagyon hátra marad s állíthatom, hogy száz ételhordó pincér közül alig akad 5—6, ki egy étlapot helyesen, hibátlanul és szépen megírni képes volna. A fiúból tehát korán érett fiatal-agg, beteges, pénzsóvár, kapzsi, könnyelmű és tudatlan ember lesz. íme, borfiúink legnagyobb részének ez a jövője! S ez a mi lelkiismeretünkön szárad, mert annak okai elsősorban mi gazdák vagyunk." A Népszava a jelentés alapján vonta le azokat a következtetéseket, amelyeket annak szerzője természetesen nem tehetett meg: „A borfiú" lefestett helyzete nagyobbára azonos a pincér helyzetével, A „borfiúból" pincér lesz, de hogy milyen testi erővel, milyen organizmussal lép be az „önálló" munkás életvilágába, azt megmagyarázhatjuk magunknak az elmondottakból. Ilyen tényekkel szemben, azt hisszük, a vendéglői alkalmazottak kellően felfogják helyzetük súlyos voltát és minden rendelkezésükre álló eszközzel oda fognak törekedni, hogy a többi szakmák munkásainak, tehát természetesen társaiknak mintájára minél előbb hozzáfoghassanak tarthatatlan helyzetükön javítani, azon a helyzeten amely őket csak pusztulással fenyegeti... A többi szakmák öntudatos munkásai segítségükre lesznek. Nézzenek bele a vendéglői alkalmazottak saját létük és életük tükrébe s biztosra vehető, hogy szervezkedni fognak . . ." A valóságos helyzetnek e felismerése vezetett oda, hogy a budapesti pincérek 1894. január 2-i első szocialista gyűlése kimondta: „Pincér szakegylet alakíttassékZ" 5 8 13* 291
