Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)
Gadanecz Béláné: A vendéglátóipari dolgozók helyzete és mozgalma a szocialista szervezkedést megelőző évtizedekben
tagjainak egy olyan korszákban, amikor súlyos betegek százai álltak reménytelenül egy-egy kórház előtt, a betegség miatt munkából kieső, egylethez nem tartozó pincérek nyomorát csak kéregetéssel lehetett némileg enyhíteni és a munkavédelmi törvényekre gondolok még felforgatóknak, vagy javíthatatlan álmodozóknak minősültek. Régi egyletek alkonya A régi típusú egyleti élet a kilencvenes évek elején válságba jutott. Mivel a régi egyletek valsága és a szocialista mozgalom felé tett első lépések között szoros az összefüggés, különös figyelemmel kell számba vennünk a válságot felidéző tényezőket. A nyolcvanas években kezdték felismerni a pincérek azt, hogy egyleteik elmaradnak a kor kívánalmaitól. 3 3 A segélyezés időtartama — a BPE és az aradi egylet kivételével — rövid, néhány napig tartó betegség esetén még nem, harminc napon túl már nem segélyezett az egyletek többsége. Gyógykezelésben csak az egylet székhelyén tartózkodó részesült, ez a szakmában különlegesen nagy fluktuáció miatt komoly hátrányt jelentett. A főpincéri „rang" alapján választott vezetők iránti kötelező hódolat növekedése fokozta az elégedetlenséget. A nyolcvanas évek végén már voltak pincérek, akik így gondolkodtak: „Inkább fizetek valamely munkásegyletbe, ott legalább méltánylásban részesülök." 3 6 A tulajdonosok ettől kezdve a régi egyletekhez akarták láncolni a pincéreket. Az aradi vendéglősök és kávésok 1887-es közgyűlésén kimondták: minden pincér köteles szolgálatba lépés után nyolc napon belül beiratkozni az egyletbe. Amennyiben elmulasztaná ezt, tagsági díját „kenyéradója" vagy főpincére levonja a fizetéséből. 3 7 A válság a betegbiztosítási törvény nyomán vált láthatóvá, a kiváltó okok azonban mélyebben rejlettek. A munkások betegbiztosításáról alkotott 1891. évi XIV. tc„ amely kötelezővé tette a biztosítást és szükkeblüsége ellenére is olyan ellátást írt elő a betegek számára, amilyent addig egyik pincéregylet sem adott, 3 8 avultságukat nyilvánvalóvá tette. A Budapesti Kávéházi Segédegylet 1893 tavaszán a törvénynek megfelelő új alapszabályokkal átalakult a Budapesti Kávéssegédek Betegsegélyző Pénztárává, 3 9 Ezzel megszűnt a régi egylet, amely addig a betegsegélyzés mellett a kávéházi felszolgálók „hivatalos hangadója" volt. Mivel a kávés ipartársulat gyámkodása az utóbbi tevékenységi kör betöltését addig is erősen korlátozta, a régi egylettől való megválás nem váltott ki semmiféle megrázkódtatást. A biztosítottak száma nőtt: a betegsegélyzőnek 1893ban 610, 1894 végén 1493 tagja volt/' 0 A vidéki egyletekben nem gondolhattak ilyen átalakulásra, mert létszámuk — néhány kivételtől eltekintve — a tulajdonosokkal együtt sem érte el a törvény által megszabott minimális kétszázat. Űj tevékenységi területet kezdtek keresni maguknak a régi betegsegélyzés helyett. Feleslegessé válásuk kevésbé élesen jelentkezett még ekkor, mint a fővárosban, mivel a patriálkális szálak itt még erősebben fűzték a munkást a munkaadóhoz, de több volt bennük az elmúlt időszakban a kezdeményező készség — ha eredménye csekély is — mint a budapesti egyletekben, ezért a pincérek még vártak valamit tőlük. A pincér érdekek védelmére való al287
