Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)
Kiss Ákos: A földesúri korcsmáltatási jogok hasznosítása, vendéglátás az egykori budakörnyéki (Tinnye-Uny-Jászfalui) közbirtokosságnál
klasszicizmusának jobb emlékei között is megállta volna a helyét és feltűnő hasonlóságot mutat Vásárhelyi Sámuel közbirtokosnak, a családszervezet majdani igazgatójának a közelmúltban oktalanul elpusztított, 1846ból való kis emeletes kastélyával. Eszerint a két épületnek közös mestere volt. 1 4 A földszinten és az emeleten 5—5 helyiség lett volna. A tervrajzon a következő feliratot olvassuk: „Über das in Tinnye neu zu erbauende Wirtshaus dazu sind die Maurer Materialien und Maurer Arbeit Lohn erforderlich." Az építményhez 12 ООО téglára lett volna szükség. A fogadószálló egy helyen egyesítette volna a földesúri közbirtokosság szétszórt korcsmáit, borméréseit. Ennek a túlméretezettnek látszó szép klasszicista építménynek a gondolatát a közbirtokosságnak a két megyében, Esztergomban és Pesten végbement állandó tisztségviselése és társadalmi érintkezései is sugallhatták; a közbirtokossági szervezet olykor mind a két megyének adott alispánt, több szolgabírót, esküdteket, számos táblabírát, akiket viszont más megyei urak sűrűn kerestek fel, de a reformkor más ismert személyiségei, Fáy András, Vásárhelyi Pál, Hegyi Aranka, Déryné, majd Madarász Viktor, Lötz Károly, Hantken Miksa és még sokan fordultak meg itt és a sűrű vendégjárás elszállásolásai e szép fogadóban történhettek volna. 1848 után többé nem hallunk e tervről. A közbirtokosság a 40-es években három vendéglőt tartott fenn; Tinynyén, Unyon és a jászfalui Száraz Ág fogadót. Unyon a korcsmát 1843— 46 között Eckstein Bernát, Weiss Farkas és Putz Hersehl bérelték 500 forintért. A három korcsmáros ellen az italok silány volta miatt sok panasz hangzott el. Az idők jele volt, hogy a reformidők vége felé a családszervezettől korcsmát már egyes közbirtokosok is bérbevettek. így 1846—49 között 428 váltó forint évi bérért Gajzler József bérelte az unyi korcsmát. A kikötések szerint muzsika ekkor télen este 9, nyáron 11 óráig szólhatott, kivéve a tiltott napokat. A közbirtokosság intézkedéseket hozott a duhajok ellen, akiket a vendéglős a falu bírájának és a közbirtokosságnak egyaránt jelentett. 1 5 A jászfalui Száraz Ág a táblabíró korban még híresebbé vált. Ezt 1843—46-ban Hauch Ferenc bérelte. Elődjének rossz híre miatt mondottak fel; úgy az, mint emberei „viseletik criminalitást vonának magok után . . . mint kortsmáros meg nem szenvedhet." (1842. IV. hó 29. irat..) Hauch bérletének feltételei között szerepelt az is, hogy „jó főzőnét" alkalmazzon, a szálló és ivószobáit tisztán, illendő bútorokkal tartsa. A földesura és saját borait mérhette; máshonnan valót csak akkor, ha igazolta, hogy idegen helyről olcsóbban szerezhetett be amazokkal legalább azonos minőségű bort. Hitelt nem adhatott. A kornak a vendéglátó iparral kapcsolatos kikötése itt is érvényes volt; közbiztonsági okokból a vendéglős gyanús embereknek nem adhatott menedéket, olyanokkal kapcsolatban sem juthatott. Az épületek kisebb tatarozását a bérlő vendéglős látta el. Csőszház és 30 hold szántó, valamint rét is tartoztak a fogadóhoz, amelyről tudjuk, hogy zsindelyezett volt. Hauch felesége civódó, botrányokozó részeges természetéről volt híres; a vendéglőst a feltételek az asszony fékentartására is a szerződés felbontása mellett kötelezték. Űgylátszik azonban, az asszony lecsendesítése ment legnehezebben, mert 1847. IV. 18-án már Sajczer Frigyes tett le a fogadó új bérlőjeként 210 forint óvadékot. Hauch panaszaiból megtudjuk, hogy a dunai gőzösöknek ezidőben történt megindulása óta a buda—jászfalui „transennalis" útnak, a bécsi gyorskocsi postaütjának a forgalma na201
