Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)
Kiss Ákos: A földesúri korcsmáltatási jogok hasznosítása, vendéglátás az egykori budakörnyéki (Tinnye-Uny-Jászfalui) közbirtokosságnál
Jakab volt, aki azonban földesura jószágaira, erdőire, állataira is felügyelt. Még Setéthnének a tavon élő kacsáira is gondja kellett legyen. A csárda mindennapi életét peres eljárásokból ismerjük; nemcsak a tinnyei parasztok, de a csabaiak is betértek ide. Itt ivott az utóbbiakkal Csirbesz József, Setéthné veszedelmessé vált tiszttartója is, aki komoly birtokrészektől igyekezett megfosztani a setétkúti Setéth családot. A Száraz Ágat a háborús időszak elültével baráti Huszár Imre közbirtokos kezelte a többi közbirtokossági közös vagyonnal együtt közbirtokosi igazgatóként. A fogadós 1808-ban Pauer Elek, akinek magas hadiadója 15 forint volt. A fogadó 1819 táján már nem hajtott bevételi forrásként alkalmas hasznot, amit Huszár rossz ügyvezetésének tulajdonítottak. Az egyes megszorult közbirtokosok regálé hányadaikat, így a vendéglőkét is elzálogosították. Ezt tette 1824-ben a kis hányaddal bíró unyi Miskey Erzsébet is, aki öccsének, Miklósnak 32 évi zálogba adta 40 forintért a Száraz Ágból még reá váró jussát. A tinnyei korcsmát ekkoriban a környék ismert vendéglőse és kereskedője, Pópa Fülöp bérelte Csefalvay Mihály közbirtokostól 32 évre 400 pengő forintért és évi egy körmöci aranyért. Ez bor, sör és pálinka mérés volt. 1 0 A Mária Terézia urbárium a nép úrbéri jogait és kötelességeit a korábbi helyzetnél jóval határozottabb módokon állapította meg. Ezeket a jogviszonyokat a nép és földesura között hosszadalmas úrbéri perek tisztázták. Az eljárások során a földesúri korcsmáltatási jogok is számos esetben váltak vitássá; e perek e jog ellenpártját, a nép italmérését is újból szabályozták. A reformkor bekövetkeztével ezek a viták kiményültek; a nép érezte, hogy a haladóbb gondolkodású közbirtokosok közül jónéhányan ügye mellé állottak. E perekből tudjuk meg (1838), hogy a földesúri közbirtokosság korábban korlátozta a jobbágyok bormérését; volt eset, hogy a jobbágyi község (rustica communitas) korcsmárosától borát elkobozták, mert azt nem a földesúri korcsmában mérték. Megtudjuk tehát, hogy a parasztság külön korcsmát tartott, korábban egész évben, majd fél éven át. De majd minden földesúrnak ugyancsak megvolt a közbirtokosi vendéglők mellett a saját, külön csapszéke, némelyiknek több is; utóbb törvény tiltotta be ezeket a számtalan apró korcsmákat, italméréseket. Az 1828. évi országos összeírás szerint azonban még 8 korcsmárost találunk Tinnyén és Jászfalun; a korcsmárosok mind alzsellérek (subinquilini). Sajátos szerepük lett a vendéglőknek az 1831. évi nagy kolerajárványkor. Közülük többet a vesztegzárak tisztviselőinek hivatali helyiségei céljaira foglaltak le. Így tudunk a bécsi postaút mentén a leányvári (Jászfalu mellett) vendégfogadóba berendezett veszteglő állomásról. 1 1 A reformkorszak előrehaladtával, 1837-ben a falusi elöljárók Tinnyén „úrbéri jussaiknál fogva" két helyen kezdték méretni a bort. Kucsera György és Szőr András bírák az esküdtekkel együtt buzdították Grósz Dávid korcsmárost arra, hogy a földesúri korcsmajog ellenére mérje csak bátran, akár két helyen is a nép borát. 1 2 Csefalvay József közbirtokossági igazgató azonban 14 akó borukat lefoglalta és a mérést bezáratta. A felbátorodottak azonban a földesúr ellen az alispánhoz mentek panaszra. 1 3 Az úriszéki határozat 1842-ben a földesúr jussát visszaállította, korábban azonban, így 1836-ban a községnek egész évi bormérése volt. A reformkor a forgalmi életet, az utak valaminő javulását eredményezte, ennek hatására a közbirtokosság az 1830-as évek vége felé elhatá199
