Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)

Falvy Zoltán: A vendéglátás zenéje Magyarországon a XVIII–XIX. században

tizedek idején, az elnyomatás évtizedeiben a nemzeti érzéseket táplálták, sokszor éppen az ellenállás kifejezői voltak. És éltette a kor zenés színjátékát a népszínművet, amely születésekor még a nemzeti demokratikus mozgalmak egyik megszólalási formája volt a színpadon megjelenített idillikusán népi alakokkal. Csak jóval később vesztette el politikai színezetét. Nótaszerzőink azonban kezdettől fogva írtak számára dalokat. Ez volt az a lehetőség, hogy a vendéglátói zenekarok a kávéházak, kocsmák pódiumait a színházzal cserélhessék fel. A Nemzeti Színház színpadán a negyvenes években szerepelt először cigányzenekarral. Fennmaradt egy korabeli metszet, amely Nákónét a zongoránál ábrázolja a Nemzeti színpadán és vele együtt Sárközy Ferencet társaival: két brácsással, egy csellóval, egy sípossal és egy cimbalmossal. — Vahot Imre egy kolozsvári zenekar játékáról a Nemzeti Színház színpadán a „Napkelet"-ben emlékezik meg igen meleg hangú kritikában. De nemcsak ez jelentette a nemzeti érzés demonstrációját, hanem a népszínművek témaválasztása is. A népies alakok, bújdosó katonák, a betyárok megjelenítése vagy akár Szigligetinek „A cigány" c. népszínműve, mind alkalom volt arra, hogy Simonffy, Szentirmay, Dankó és mások dalai necsak a kávéházakban, hanem a színpadon is megszólalhassanak. A színművek cselekményei során gyakran választottak vendéglőket, kocsmákat színhelyül. Szigligeti Ede híres művének harmadik felvonása, „szakasza" egyenesen a „Zrínyi" kávéházban játszódik. A „Szökött katona" volt az a színmű, amelyben a kor nagy színészei játszottak: Laborfalvy Róza, Lendvay, Szentpétery, Egressy Béni és még sokan mások. A színlap azt is feltünteti, hogy a harmadik szakasz díszletét a „Zrínyi" kávéházat, Engert festette. A népszínműből alakult ki az operett, s a XX. században a népszerű operett-dalok a színpadról megkezdték a visszaáramlást a kávéházak, vendéglők zenekari dobogóira. Ekkor a színpadra készülnek népszerű dalok, egy-egy operett keretében először a színpadon szólalnak meg, s az már csak az igazi népszerűség mértékét jelzik, ha a vendéglőkben is felcsendülnek. Napjainkra teljesen kommerciálódott a vendéglátói zene. Nincs önálló műfaja, hanem mindent felhasznál, amit lehet és ahonnan lehet. Egy-egy népszerű sláger éppúgy szerepel a repertoáron, mint a múlt századi népies dalok nagy része, s az a különös, hogy a múlt századi magyar nótákat nemcsak az öregek, hanem a fiatalok is éneklik. Nehéz megállapítani, hogy ebben csak az előadó népi cigányzenekaroknak van-e szerepük. A második világháború után néhány évig háttérbe szorultak az igazi népdalok javára a magyar nóták a vendéglátóipari helyeken, de hatásuk olyan erős, hogy az 1950-es évek közepétől ismét visszanyerték „polgárjogukat", bizonyára szerepe volt a fellendült idegenforgalomnak. Szociológiai felmérések tanúsítják, hogy a modern tánczenével, a jazz különféle változataival a magyar népies dalok, az ún. műdalok, magyar nóták tartják a versenyt. Jelentőségükre, hatásukra a magyar népdalra, maga Bartók Béla is felfigyelt, Kodály Zoltán pedig egész tanulmányt szentelt a kérdésnek „Szentirmaytól Bartókig" címmel. „Mikor 1906-ban első népdalfüzetünket, a „20 magyar népdalt" közreadtuk, kölcsönösen megbíráltuk egymás választását. Az „Utca, utca" kezdetű dal ellen volt némi kifogásom, mert annyira elütött, nem formájában, de tartalmában az addig ismert népdaltípusoktól, szövege sem volt népdalszerű. Bartók ragaszkodott hozzá, különösnek éppen a népdalban 8* 110