Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)

Falvy Zoltán: A vendéglátás zenéje Magyarországon a XVIII–XIX. században

kovicsnak 's Biharit megajándékozták. — Kölcsey talán most is Sonetti reimról gondolkozik? Mért nem száll már egyszer, mondta Horvát. No éljenek a' Sonettek! Bihari a' Sonetteknek tust húzott". Bihari nyugtalan élete legnagyobb sikereit a pesti Hét választó-ban aratta, de gyakran játszott zenekarával a Beleznay-kert-ben és a Két pisztoly-ban is. Széchenyi István 1820-ban hallgatta meg a Beleznay-kertben : „Dem Abend brachte ich in dem Belesnay Garten zu. — Schwarzenberg sauft mit den Juraten viel Bouteillen schlechten Wein „éljen a hertzeg Schwarzenberg!" wird mil Lärm 3mahl gerufen — es erzittert des jungen liederlichen Kerls innerstes Gemüth — Bihari geigt — dudelsäcke ertönen — Juraten versammeln sich. — Alles scheint einer Verschwörung ähnlich — es lebt alles —. Ich denke nicht ungerührt „Alles diess ist nur Rausch oder höchstens ein Traum." Nevezték cigánykirálynak, nevezték magyar Rossininek. Liszt Ferenc rajongva írta le híres cigányokról írt könyvében, hogy Bihari a cigányzenének olyan hírnevet szerzett, amit fokozni máinem lehet. Hírneve az 1820-as években érte el tetőpontját. 1824-ben kocsija feldőlt az úton, bal kezét összezúzta, nem tudott többé játszani. 3 évig élt még az egykor dúsgazdag cigánykirály teljes nyomorban. Hegedűjét halála után egy évvel 1828. augusztus 26-án özvegye javára elárverezték a Hét választó-ban. — Az, hogy milyen lehetett Bihari játéka, vagy általában a XIX. század elejének vendéglői muzsikája, azt legjellemzőbben egy német utazó írta le, August Ellrich: Die Ungarn, wie sie sind (Berlin 1831) c. pamphletjében : „A magyar táncok zenéje — általában a magyar zene — rendkívüli eredeti és semmihez nem hasonlítható. A magyarok nemzeti jellege semmiben sem fejeződik ki világosabban, mint zenéjükben. Komor, bánatos és a képzeletet megmozgató ez a hang, melyet a cigányok hegedűikből és cimbalmaikból kicsalogatnak . . . gyönge idegzetű ember ne hallgasson meg egy jól játszott magyar zenedarabot. . . . Ha valaki e hangjegy nélkül játszott melódiák hatását érzi, megérti, hogyan hathatott Páris népére Rouget de Lisle Hymnusa, a Marseillaise. E hatás tanulmányozása céljából menjen el az ember igazi magyarokkal zsúfolásig telt Vendégfogadókba vagy Kávéházakba. A cigány panaszos, bánatos Adagio-val kezdi. A magyar hallgatóság vonásai megélénkülnek a szemek csillognak, minden ajak mosolyog és minden kéz az ajak fölötti bajszokat pödri. Hamar felcsendül egy mámoros Allegro, a hangok elmondhatatlan útvesztője ez, majd elhalkul, de erre felzúg száz torokból a Húzd! Húzd!, a következő zenedarab a lelkesedést a legmagasabb fokra 'nágatja fel és a tetszés jelei megrengetik a Kávéház fundámentomát." A reformkorban, a szabadságharc előtti években ismét jelentős szerep jutott a vendéglőknek, kávéházaknak és azokban a muzsikának; gyakran a „szabadságszellem" csak egy-egy kávéházban juthatott hangosabb kifejezéshez. Ez nemcsak az írói találkozásokra, a forradalmi emberek találkozóira vonatkozott, hanem különféle zenei megnyilvánulásokban is tükröződött. Már 1830-tól kezdve például a muzsikus kávéházakban a „Helvét Kártya" figuráira énekelték Haydn Kaiserhymnejét, a Gott erhalte dallamára ezt a félelmes gúnydalt..A „Marseillaise" dallamára a kávéházi italok neveit, a kávéházak nyomtatott árait. A „Zsófia, Zsófia, Metternich" kezdetű gúnydalt a K. K. Cavallerie signal-dallamára. A „Kossuth-nótát" a Friebeisz István féle kalendárium címlapjára. A lengyel himnuszt (Bozse 8* 101