150 éve született gróg Széchenyi Ödön (Budapest, 1989)
Mint hivatásos parancsnokot azonban a város nem sorolta szervezett állásba, így fizetést sem kapott. A fővárosi hivatásos tűzoltóság tehát szintén Széchenyi Ödönnek köszönheti megalakulását es szervezete fokozatos kiépítését is. Az önkéntes és hivatásos tűzoltóság vezetése egy kézbe, s szerencsére jó kézbe került. Az 1870-es év eseményei közül meg kell még említenünk a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség életrehívását. (Az eszme a soproni tűzoltóké volt, de ők belátták, hogy az ügy hatásosabb előmozdítása érdekében célszerűbb, ha a Szövetség Pestről nyeri irányítását. A Széchenyi elnöklete alatt kiküldött szövetségi bizottmány 1870. december 23-án tartotta első ülését. így az, 1871 szeptember havában Pesten megtartott nagygyűlés, tűzoltószer kiállítás és ' ünnepségek szervezése is Széchenyi Ödön vállára nehezedett. A programot úgy állította össze, hogy az vonzó, érdekes, tanulságos, tanító, szórakoztató és látványos legyen. Több mint 800 küldöldi tűzoltó vett részt a szeptember 16-17-18-19-i rendezvényeken. A kiállításon, amin 641 tárgyat állítottak ki, a király is megjelent, s őt Széchenyi Ödön kalauzolta. Az Országos tűzoltó ünnepély 1871 A rendezvények nagyszabásúak voltak, a felvonuláson, ami az Eskü térről az új épület udvarára tartott pl. 4 hírnök lovagolt az élen aranysujtásos, meggyszínű, magyar ruhában, majd zenekarokkal az élükön betűrendben a tűzoltócsapatok jöttek, városuk, ill. községüknevével ellátott táblák alatt. A menetet a pesti tűzoltók zárták, és utánuk 35 fecskendő és szerkocsi vonult fel.