150 éve született gróg Széchenyi Ödön (Budapest, 1989)
Az új épület udvarán tartott nagygyakorlathoz 3 emeletes fa mászófalat építettek. A pesti önkéntes, a városi hivatásos, a malmi tűzoltók, a Ganz-féle vasöntöde és az Óbudai Hajógyár tűzoltócsapatai egységes vezénylet alatt 2 órás gyakorlatot mutattak be a király, a miniszterelnök, számos miniszter és az egyesek szerint 10, mások szerint 20 ezer fős közönség előtt. A legnagyobb sikert az általános támadási gyakorlat aratta. Megadott jelre előrobogtak a fecskendők és a szerkocsik, a fecskendőket percek alatt megszerelték, a létrákat, a mászófalhoz támasztották, tűzoltók hatoltak fel horoglétrákon az emeletre, majd megjelentek a sugárcsövek végén a vízsugarak. A harmadik emeletről egy szakállas tűzoltó egy pólyásbabát ábrázoló bábuval ugrott le a kifeszített ponyvára. A visszaszerelés után a csapatok díszmenetben vonultak el. A Nemzeti Színházi díszelőadását az Új-világ kerthelyiségben rendezett mulatság követte, ahol a budapesti önkéntes tűzoltóság zenekara, egy katonazenekar, vendégművészek ének- és táncszámai, zenedíjverseny, tombola és tűzijáték szórakoztatta a vendégeket. A látványos részek jól sikerültek, a hivatalos szakmai rész már kevésbé. A nagygyűlést Széchenyi Ödön nyitotta meg, és ismét őt választották a Szövetség elnökévé. A záróakkord is méltó volta rendezvényhez, mert 3 zenekar adott fáklyás zenét a Plébánia téren. 1871. május 10-től Budapesti Önkéntes Tűzoltó Egyletként működtek a tűzoltók tovább, ugyanis a Torna és Tűzoltóegyletből Széchenyi vezetésével kiléptek, mert jogos kívánságaikat a tornászok nem teljesítették. Mint főparancsnok a tüzeseteknél a legveszélyesebb pontokon járt, és jelenléte még fokozottabb munkára buzdította embereit. így tett 1871. szeptember 13-án is, amikor a Nemzeti Színház díszleiiára égett. Tűzoltóinak emberfeletti munkával sikerült megmenteniük a színház épületét és a ruhatárat. A tűznél megjelent gróf Andrássy Gyula miniszterelnök, aki személyesen is meggyőződött a tűzoltók önfeláldozó munkájáról. A színészek a tűzoltóság tiszteletére hálaelőadást rendeztek, a Peleskei nótáriust játszották és a bevétel felét, 1107,- Ft-ot a tűzoltóságnak juttatták. Széchenyi Ödönt az önkéntes tűzoltóság megalakítása körül kifejtett érdemeiért október 15-én a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntették ki.