Tűzoltó Múzeum évkönyve 9. 2008 (Budapest, 2008)

Dr. Hadnagy Imre József: A TŰZ GYULLADÁSÁNAK ELTÁVOZTATÁSA

kialakításának a kezdetét jelenti, melyben szerepe van az „építmények" közötti tűztávolságnak, a tűzönöknek. Az ókori kultúrák államaiban Az ókori metropoliszokban (Babilon, Trója, Athén, Alexandria, Róma, stb.) a jól éghető anyagokból készített szálláshelyek (sátrak, kunyhók, házak, stb.) mellett kőből is épültek paloták, templomok, színházak, stb. Az utóbbiak kevésbé voltak tűzveszélyesek. Viszont az építés, építkezés szabályozatlansága fokozta a tűzveszélyt, a szűk utcák, a tűzfalak létesítésének hiánya kedvezett a tűz terjedésének, a szorosan egymás mellé épített házak, kunyhók pedig a tüzek melegágyai lettek. Az igaz, hogy a városfalakon belüli letelepedés bizonyos értelemben biztonságot ad, de egyben zsúfoltságot is eredményez, ezáltal nagyobb a tűzveszély, az esetleges tüzek elleni fellépés nehézkes, vagy szinte lehetetlen. Ennek következménye, hogy a metropoliszokban különösen, de minden más emberi településen is, gyakori vendég a pusztító tűz, legtöbbször tűzvész formájában. (Ebből a körből kiemelve, a görög és római kultúrában honos tűzvédelem néhány kérdését külön alcím alatt tárgyalja az írásmű.) Itt meg kell jegyezni, hogy ebben az időben a hadakozás egyik fő eszköze a tűz, a harc egyik fontos eleme a gyújtogatás. A szándék nyilvánvaló az ellenfél legyőzése érdekében minden eszközt be kell vetni. A háborúk, a hadviselés ebben az időben együtt járt az ártó tüzek mesterséges keltésével, az emberi kultúrák ilyen módon való rombolásával. Az előzőek tarthatatlansága szükségszerűen kikövetelte a tűz elleni védelem, és a tűz körüli eljárás egy minőségileg más, és szigorú rendjének kialakítását, és gyakorlatát. A tüzek, tűzvészek ellen való szervezett, a kor színvonalán álló hatékony védekezésre, aktív fellépésre számos történelmi tény utal, a tűzmegelőzés néhány módszere és gyakorlata kiforrottabbá vált. Ennek talán első írásos emléke mintegy négyezer éves. Babilónia királyának Hammurabinak köbe vésett törvénykönyve mindenki számára kötelezővé teszi a tűz oltásában való részvételt (ez írásos bizonyíték arra, hogy a szolidaritás elvének érvényesítését már akkor is fontosnak tartották), de büntető szankciókat is kilátásba helyez, ugyanis, ha a tűzoltásban segédkezők a zavaros helyzetet kihasználva eltulajdonítják a kárvallottak értéktárgyait, azt meg kell torolni. Az ókori Egyiptomban a tűzmegelőzés legősibb eszközeit a növényből készült vedreket szurokkal itatták át, és azokat készenlétben tartották, a tűzi vizet facsövekben vezették, illetve bőrtömlőkben szállították a rendeltetési helyre. A tűz megelőzését szolgáló egyik legrégebbi szabály az ókori Görögországban született, mely szerint a templomok környékén tüzet nem volt szabad gyújtani. A hatósági tűzrendészet első nyomai az ősi Kínában és Japánban találhatók. Éjszaka például tilos volt tüzet gyújtani, a tilalom megszegőit 100 korbácsütéssel