Tűzoltó Múzeum évkönyve 9. 2008 (Budapest, 2008)

Szentmártoni Szabó Géza: AZ AQUINCUMI VÍZIORGONA

hangjai ott rejtve maradnak, mindnyájuké megjelenik. Arról az énekkarról beszélek, amelyet a régi bölcsek ismertek. A mi viadaljainkon több énekes van, mint hajdan a színházakban a néző. Miután minden utat ellep az énekesek kara, a nézőteret trombitások veszik körül, a színpadról pedig fuvolák és orgonák mindenféle fajtája szól egyszerre, összhangzás lesz a különfélékből." Seneca egy másik, a természet kérdéseiről értekező írásában, a víziorgona működésére is utalást tett: „Ugyan van-e a lélegzet megszorítása nélkül éneklés? A kürtök és a trombiták, valamint amik a víz nyomása által nagyobb hangzást bocsátanak ki, mint amilyet bárki szájjal kiadni képes, nemde a levegő megszorításához alakítgatták részeiket?" Orgonáról csevegő ókori bölcsek A III. század elején élt Athenaios Bölcsek lakomája (Deipnosophistai) című, görög nyelven írt, rengeteg érdekességet tartalmazó művében a beszélgető személyek közt időnként megszólal a 228-ban meggyilkolt Ulpianus jogtudós apja is, egyik alkalommal éppen a víziorgona kapcsán. Azt a részletet idézzük az alábbiakban, ahol a lakomázva beszélgető társaságnak váratlanul kellemes akusztikai élményben van része: „Miközben efféle dolgokról beszélgettünk, a szomszédságból a víziorgonának valami nagyon édes és gyönyörködtető zengése hallatszott, úgy, hogy mindnyájunkat elbűvölve, figyelmünket maga felé fordította dallamosságával. Ulpianos a zenetudós Alkeidesre pillantva így szólt: Hallod-e, te zenetudósok legkitűnőbbike, ezt a szépséges harmóniát, amely mindnyájunkat megbabonázva figyelmünket maga felé fordította? És nem úgy, mint nálatok alexandriaiknál az éleshangú egy31. kép 32. kép