Tűzoltó Múzeum évkönyve 8. 2007 (Budapest, 2007)
Galambos Éva: MINÁROVICS MESÉLŐ MÚZEUMA - BESZÉLGETÉS A MÚZEMALAPÍTÓVAL
Galambos Éva: MINÁROVICS MESÉLŐ MÚZEUMA BESZÉLGETÉS A MÚZEUMALAPÍTÓVAL Régi ismerősként fogtunk a beszélgetésbe, annak ellenére, hogy eddig nem találkoztunk, csak telefonon keresztül folytattunk rövidebb-hosszabb társalgásokat. Ezzel a személyes bevezetéssel csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy óriási tévedés áldozata, aki azt hiszi, ezek után pofon egyszerű a kérdező dolga. Hiszen mi lehet itt gond? Adott az oldott beszélgetés lehetősége, adott a kiválóan mesélő és fejből szinte mindenre emlékező szakember, akiből ömlik a szó, bármilyen, múzeummal kapcsolatos dologról essék is szó. Talán ekkor döbben rá a korábban naivan boldog kérdező a helyzetben rejlő mélységesen mély csapdára: nem lesz egyszerű képet festeni a Tűzoltó Múzeum atyjáról, hiába igyekezett „felkészülni belőle 1 '. Ami amúgy nevetségesen egyszerű feladatnak tűnt -, mivel akárhova nyúlt a szakirodalomban, azonnal szemben találta magát a Minárovics János által feldolgozott anyagokkal. Aztán apránként rájön, hogy épp ez az oka, hogy ennyire bonyolult vállalkozás megfogalmazni ő és a múzeum kapcsolatát: Mert bármi legyen is az eredetekről faggatózó címszó, az majd mind róla, kettőjükről szól. A beszélgetést meglódító kérdések feltevése után nincs is más dolog, mint bekapcsolni a diktafont és hallgatni ahogy mesél, és közben figyelni, ámulni, hitetlenkedve szájat tátani, na meg jegyzetelni a szavait: a saját magáról vallottakat, meg a legérdekesebb szemelvényeket, amelyek összefonódtak a múzeum történetével. így ezt az írást a múzeum létrejöttének „szigorú" történetén kívül rengeteg személyes élmény gazdagítja, amelyet a szövegben dőlt betűvel írtunk. Egy virtuális névjegykártyára mit írna fel legszívesebben? Gyakorlati vagy elméleti szakember? Tűzoltó? Esetleg nevezhetem múzeumalapítónak, ahogyan egy korábbi interjúban aposztrofálták? En igazából egyiket sem szeretném használni, mert a valódi szakmám elektrotechnikus. Csak amikor a felsőipari iskolát elvégeztem Szegeden, akkor derült ki, hogy elektrotechnikusra nincs szükség. Nem is tudtam elhelyezkedni, úgyhogy élesztőkihordótól kezdve sok minden voltam akkoriban. Aztán úgy alakult a dolog, hogy szakszervezeti tagként - mint mérnököt és technikust -, értesítettek arról, hogy a tűzoltó tiszti iskolára hallgatókat keresnek. Szegedről nyolcan jelentkeztünk, mindegyikünket fel is vették. Sokáig tartottuk a kapcsolatot a volt évfolyamtársakkal, de mára már sokan meghaltak közülük. Dunai Kovács Béla barátommal eljárunk a találkozókra, de
