Tűzoltó Múzeum évkönyve 7. 2006 (Budapest, 2006)

Dr. Hadnagy Imre József: A TŰZJELZÉS FEJLŐDÉSE A XX. SZÁZAD KÖZEPÉIG

használtak, azaz látható és hallható jelekkel, jelzésekkel hozták az emberek tudomására a nem kívánt tűz keletkezését. A tűzoltásban való részvétel mindenki feladata volt. A kárhelyre vonulást hangzavar kísérte, de nem céltalanul, mert ezzel jelezték a „felmentő sereg közeledését", a veszélyről még nem értesült személyek így tudomást szerezhettek a tűzről. A tűzoltásban részesek között az élőszó a kommunikáció legfőbb eszköze, de nincs kizárva fény és hangjelek használata sem. Hazánkban a városiasodás a XII. században kezdődik, nagyobb méretekben a XIII. században zajlik. A városok magvát elsősorban a várakban kell keresni, erre utal több város nevében előforduló vár, váralja végződés. A letelepedés gócpontjai a várak, de sok helyen a templomok voltak. A városok kialakulása, azok fejlődése azonban túlságosan lassú volt. A városiasodás hosszú időt vett igénybe, a városok normális életének biztosítása érdekében legfontosabb volt az idegen hódítók elleni védelem megszervezése. Később általánossá vált az a gyakorlat, hogy a városvédő szervezet feladata lett a tüzek figyelése is, így a tűzvédelem jelentős rangra emelkedett. A tűzoltásba kezdetben az egész lakosságot, később a céhek tagjait vonták be, sőt kötelességükké tették. A XII. századtól kezdve statútumok (szervezeti szabályzatok), városi illetve vármegyei szabályrendeletek már éjjeli őrök felállítására adnak utasítást. Az őrök kötelessége volt a tűzfigyelés, és az éjszaka kóborló egyének szemmel tartása, mert gyakran ezek közül kerültek ki a gyújtogatok. Európában sok helyen ez a gyakorlat volt érvényben. Németország egyes városaiban a tizennegyedik és tizenötödik 5. ábra: Éjjeliőr őrjárat