Tűzoltó Múzeum évkönyve 5. 2004 (Budapest, 2004)

Minárovics János: Tűzistenek, égő áldozatok

tartották. A mordvinoknál Tűz-anya, az osztjákoknál Tűz-szűzleány, a voguloknál Tűz-asszony és Tüzfejedelem nevü, tűzben lakozó szellemlényekröl tudunk. Feljegyezték róluk azt is, hogy szokásukhoz tartozik a tűzbe kis ételdarabokat dobni áldozatként s azt, hogy a tűzbe köpést tilalmazták. A votjákok és a cseremiszek településeik költözésekor a nemzetségek őseinek szellemét jelképező tüzet és kegytárgyakat szertartások közepette vitték az új helyre. Az ősi faluhely elhagyása miatt esetleg megharagudó férfi ősök szellemét akarták így kiengesztelni. A ló az i.e. 2. évezredben terjedt el a Volga-Káma vidékén, tenyésztésével egyszerre kezdődött kultikus tisztelete is. Az obi-ugor mitológiában az égi atyának száz lovú ménese van. A régi vogulok pelimi szentélyének területén álló nagy fán rengeteg lóbőr volt felfüggesztve, a fa körül vér- és máglyanyomok a feltorzás emlékét őrizték. A számneveknek is mágikus jelentőségük volt. Szent szám volt a hét. Az obiugorok szentélyében hétágú szent tűz lobogott. Theophilaktos Simokattes bizánci történetíró (VI. század második fele) aki Mautikios császár (582-602) korát írja le, megemlékezik arról is, hogy: "Annak az Istennek ki ezt a világot teremtette áldoznak a törökök (magyarok) lovakat, ökröket és juhokat". A nagyobb áldozatok közönségesen az egész nemzet érdekében tétettek, melyeknél a legnemesebb, mocsoktalan, szép, kövér fehér lovak ölettek le. De ezeket nem égették egészen meg, hanem csak a lovak tölgyeit áldozták fel, a többi húst pedig a nép között az áldozatot benyújtó táltosok előbb a maguk részét kivévén szétosztották." Hóman Bálint az őseiéinek tiszteletére vonatkozóan így fogalmaz: " A magyarok szellemi műveltsége is sok új elemmel gyarapodott Onogoriában ( a Fekete tenger partvidékén volt Onogoria. Nyugat Szibéria termékeny mezőin élték az ogur török fajta nomádok...magyari, vagy megyeri törzsük Kr.e. 177-ben hódolt be a középázsiai Hunbirodalom királyának...) kibővült vallási fogalomköre is. Vallásuk egy volt a török népek ősi hitével... Hittek az ősök varázshatalmú szellemeiben, a jó és gonosz szellemekben, a föld, a víz, a levegőég, a nap, a hold, a tűz, a világosság magasabbrendű szellemeiben... A magyarokról a mohamedán források azt is feljegyezték, hogy a szállásokon folytonosan égő tüz volt a közösség egységének a kifejezője is, összetartotta az élőket és a holtakat sőt a még meg sem születetteket is. A tűzben az ősök lelkei tanyáznak -tartották- ezért nem volt szabad annak kialudnia. A tűz őrzőit még Árpád-kori első törvényeink is felmentik a miselátogatás kötelezettsége alól.Az ősi családi tűzhely folytonosságának a fenntartója és tovább vivője a legfiatalabb fiú volt. Alföldi András arra gondol keleti adatok alapján, hogy a legkisebb fiú lehetett a házi tűzhely papja s ezért örökölte az apai házat. Másutt azt olvassuk, hogy a legfiatalabb fiú "tüzőrzője" az apai háznak. Sámánok mágikus tüztáncát írta le Menandrosz Protiktor (VI. század második fele) bizánci görög történetíró Hisztoria (Történelem) című töredékesen fennmaradt