Tűzoltó Múzeum évkönyve 4. 2003 (Budapest, 2003)

II. rész Tanulmányok - Minárovics János: Gondolatok az aquincumi tűzoltóság orgonájáról

Következő lépésként megvizsgáltuk a szélharang légsűrítő szerepét az orgonamodell kovácsfújtatószerű fújtatói segítségével. A fújtatókból a levegőt bevezettük a vízben álló légüstbe és onnan tovább a sípokhoz. Mivel becslésünk szerint egy fújtató egy nyomásra db. 3 liter levegőt nyomott, a sípok ellátása levegővel megfelelő volt. Ezután megnéztük, hogy a víztartályban a víz magassága menynyiben befolyásolja a hangerőt. A tartályt félig töltöttük meg vízzel, s addig nyomtuk a pnigeus alá a levegőt, amía a buborékok formájában távozón levegő nem jelezte, hogy az orgona fel van töltve levegővel. Ezután egy regisztert megnyitva a levegőt a sípokhoz engedtük. A vízszintet végül a kétszeresére emeltük, amikor is a buborékképződés az előbbihez viszonyítva később kezdődött meg és a sípok valamelyest erősebben szóltak. A különbség azonban nem volt számottevő. Mérlegelve az első kísérlet eredményeit, arra a következtetésre jutottunk, hogy olyan hengereket gyártunk, amik ötször annyi levegőt nyomnak, mint a Silchester-i szivattyú hengerei. Az új hengerek egyenként kb. 7 deciliter (az elsők csak 1.3 dl) levegőt nyomnak. A 9 cm-es hengerátmérővel közelítettünk a különböző antik orgonaábrázolásokon látható hengerek méretarányaihoz. Az új hengerekkel lassúbb működtetéssel is elérhető volt a sípok korábbi hangereje. Megállapítottuk ugyanakkor azt is, hogy nincs elegendő levegő tartalék, a hengerek működtetésének abbahagyása esetén, az orgonán nem lehetett tovább játszani. Utána nézve a kérdésnek kiderült, hogy Heronnál a légsűrítő üstből kiinduló egyik cső keresztbe fekvő csatornába (szélládába) torkollik. Ennek nagyságát azonban nem közli. Nagy Lajos azt írja,

51 hogy a szélszekrény (arcula) eredetileg fából készült és vékony bronz lemezzel volt kívül-belül bevonva. A bronz lemez bevonatra minden bizonnyal azért volt szükség, mert működtetés közben a hengerek vizet is nyomtak fel a szekrénybe. Ezt mi is tapasztaltuk kísérleteink során. A víz, a működtetés abbahagyása után, magától visszafolyt a bronz edénybe. Ezt segíthette elő a légvezető nyaka elnevezésű, s a 9.ábránkon látható bronz csőcsonk lemezrészének domború tartása. Nagy Lajos erről azt írja,

52 hogy: a fújtatóból egy bronzcső vezette be a levegőt a szélládába (53.kép). (Megjegyzem, hogy a hivatkozott 53. kép a mi 7. képünkön látható bronz csőcsonk rajza, aminél a fényképen jól látható domború tartás nincs ábrázolva.) Ennek helye lehetett a szélszekrény alsó részén is, de valószínűbb, hogy az oldalán foglal helyet. Véleményem szerint az utóbbi mondat első fele a helyes, vagyis a szélszekrény alsó részén kellett, hogy legyen, s ha a csőcsonk képét megfordítjuk, akkor kerül a helyes állásba. Kiderül, hogy tulajdonképpen homorú s nem véletlenül, ugyanis így a szélládába a felnyomódott víz könnyen visszafolyhatott. Véleményem szerint Nagy Lajosnak az a megállapítása, ami így hangzik: a lemez hátsó részén vasrozsda nyoma látható, melyet a szélszekrény faanyagának vasszegekkel való összeillesztésével hozok kapcsolatba vitatható.

53 Szerintem a vasrozsda az orgona működtetéséhez használt vízből rakódhatott a lemez felső részére. (A vasszegekre történő hivatkozás erőltetettnek tűnik, hiszen a szélszek-