Méri Edina szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (XI) 2003 (Budapest, 2003)

Tóth György: Vasalók

egy kis mélyedéssel ellátott lemez volt, melybe kevés spirituszt öntöttek, meggyújtották és a lángjával a tartályt előmelegítették a gázképződés beindításához. Gázvasalók A 20. század első harmadában elterjedt gázvilágítás kapcsán hamarosan megjelent a gázenergia a háztartásokban és az ipari üzemekben is. Teljesen logikus volt, hogy megpróbálták a vasalás energiaforrásaként is felhasználni. Az első gázvasalók öntöttvasból készültek. A városi gázt egycsöves vagy kétcsöves rendszerben csatlakoztatták a vasalóhoz, melyben az égő gáz a vasalótestet melegítette. Ez a direkt fűtés azonban a vasalón állandóan lógó kábel miatt meglehetősen kényelmetlen volt. Ettől függetlenül főleg mosodákban vagy nagyobb varrodákban szívesen használták. A kétcsöves rendszernél az egyik csövön a gáz, a másikon pedig a levegő jutott el a vasalóba. Az egycsövesnél csak a gázt vezették a vasalóba, a levegőt a láng huzata keverte hozzá. Háztartásokban inkább az egycsöves rendszer terjedt el. Ezek a vasalók hátul nyitottak voltak, és úgy állították a gázlángra, hogy a láng behatolva a vasalótest belsejébe a vasalót felmelegítette. A fejlesztések arra irányultak, hogy az égéshez a gáz és levegő aránya optimális hatásfokot biztosítson, és valamely módon a vasalótest hőmérsékletét szabályozni lehessen. A városi gáz előállítása általában a városi gázművekhez tartozott, ezért a gázhoz csatlakoztatott vasalókat is a „város" forgalmazta. így volt ez Budapesten is, ahol a gázvasalókon „Budapest Székesfőváros, Gázművek RT" felirat jelen kellett legyen. A háztartásokban alkalmazott gázvasalók közvetett fűtésűek voltak, és ez azzal a következménnyel járt, hogy a folyamatos vasaláshoz általában két vasalóra volt szükség. A gáztűzhelyen képezték ki azt az alkalmas felületet, mely a vasalótartót befogadta, itt égett a gázláng, ebben a tartóban. A lehűlt vasaló felmelegítése viszont ebben az esetben is időt igényelt, így egy tartóhoz általában két vasalót adtak. Még kényelmesebb volt az a megoldás, amikor két vasalót befogadó tartót alkalmaztak, mely gyorsabbá tette a vasalócserét, illetve akár két vasaló egyidejű használatára is alkalmat adott. Ezeket nem vasalóalátétnek szánták, de sok esetben ezt a funkciót is betöltötték. Készítettek viszont kifejezetten vasalóalátétnek is használható égőfejeket. Ebben két vasalónak volt helye és egy égőfej mindig a felé forduló vasalót melegítette, míg a másik használatban volt (Iron, 1994.). Amikor a használt vasaló már lehűlt, a vasalóalátétet 180 fokkal elbillentve a már felfűtött vasaló került használati helyzetbe, míg a másik az égőfejjel találkozott (német szabadalom Nr. 5376).