Méri Edina szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (XI) 2003 (Budapest, 2003)

Domonkos Ottó: Egy csehországi formakészítő központ, Dvúr Králové – Königinhof

tégla, háromszög, hegyesszögű háromszög, káró, félkör, fél petty, félhold, búzaszem, esöcsepp, falevél, szilvamag, csillag, virágszirom. A Zetzer (ültető) a körülbelül 10-12 milliméter hosszú „stiftek", drótdarabok beverésére szolgált, körülbelül 5 milliméter mélyen. Az előrajzolt minta alakítása után horzsakővel csiszolták vízszintesre a drótminta felületét, amíg csak a profil tisztán nem mutatkozott a próbaként, papír és másolópapír (indigó) segítségével levett, lekalapált mintarészleten. A Magyarországról jól ismert békéscsabai Szatricskai Ferenc és a monori Gál Gyula perrotine-mintához készített tervein sokszor ki is számolták, milyen profil-stiftből összesen hány darabra lesz szükség, az bizony ezrekre rúgott. A húzóvasak az úgynevezett húzóbakon erős pofába kerültek, majd a vékonyított rézdrótot előbb fogóval húzták át, majd egy erős gurtni végére szögeccsel erősített másik pofa segítségével a gurtnit hajtókarokkal működtették, húzták körülbelül másfél méter hosszú profilos drótot nyerve. A profilos drótokat éles reszelő élével vágták be, hogy az könnyen leválasztható legyen az ültetővel. Az ültető hegyébe körülbelül 5 milliméter mély lyukat fúrtak, a figura átmérőjének megfelelően, ami egyben az ültetés mélységét is megszabta. így azután egész készletre volt szüksége a formakészítőnek, melyet ügyes kovácsok, lakatosok, fémesztergályosok készítettek el, illetve szépen csomagolva fátokban gyári előállítású készletek is vásárolhatók voltak. A favésőknek Csehországban Ceské Dub helységben Ranker kovácsmester volt specialistája az első világháború előtt, de még halála után is folytatta működését a műhely. A kékfestésben és formakészítésben a szakma nyelve, sok más iparághoz hasonlóan, a német volt, esetleg az egyes országok nyelvéhez kicsit torzítva az idők folyamán. Ez volt tapasztalható a cseh, a szlovák, a lengyel és magyar közleményekből és a műhelyekben végzett helyszíni gyűjtések alkalmával. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az észak-csehországi textilrégió, a prágai főcéh felügyelete alatt, évszázadokon keresztül végezte a textilek festését posztó, lenvászon, majd pamutvászon kelméken, mángorolta, simította azokat a helyi kívánalmaknak megfelelően fényesre, puhára, keményítve habosra. A textilnyomás középkori hagyományaira épültek a 18. században létesült manufaktúrák. A császárság - királyság területén kiemelkedő szervezettségű volt a kiváló minőséget biztosító sasvári, herzegi „Cattun" manufaktúra (17361841). Bizonysága ennek az üzemből származó mintafák tökéletes kivitelezése, változatos motívumaival. A hazai néprajzi gyűjtéseim során bukkantam a Dvűr Králové-i formakészítő központra, a működő műhelyek (1955) mestereinek elbeszélései nyomán. 1965-ben sikerült felkeresni e híres formakészítő központ utolsó mesterét Josef Vlk személyében, régi műhelyének maradványai között. Az ottani textilmúzeum tárgyi és írott emlékei, valamint M. Stadler tudományos közleményei alapján rekonstruálható volt a 20. század elejének élénk szakmai munkája. Vlk mester inas korától törekedett a formakészítés tökéletes elsajátítására, üzemi és külföldi (Párizs) tapasztalatszerzésre. Az 1924-ben alapított műhelyében a hagyományos fafaragású, de a drótos kéziformák mellett