Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (X) 2000 (Budapest, 2000)
Tóth György: A gyűszű
A korai használati gyűszűket ha nem is mindig, de szerényen díszítették. A tenyérgyűszűt annak formai kialakítása tette egyénivé, függetlenül attól, hogy a tenyérbe kényelmesen kellett belefeküdjön. A normál gyűszűn a perem környezete, a bordűr funkcionálisan alárendelt szerepű, nem zavarja a vele végzett munkát, ha annak felülete díszített. Ezt a lehetőséget mindenkor ki is használták. A gyártó számára ez lehetővé tette, hogy a tárgy utaljon személyére, a műhelyre vagy az adott térségre. A 16. század elején kezdték díszíteni a gyűszűket. Gyakori volt a stilizált liliomminta. Ezt a „fleur-de-lis" (flodeli) elnevezésű mintát Angliában és Franciaországban gyakran alkalmazták főleg sárgaréz gyűszűkön. Általában nem futott teljesen körbe a paláston, hanem a palást egyes szegmenseit töltötte ki, váltakozva a pontozással. Később a meisseni porcelán gyűszűknél lehet ilyen mintaelosztással találkozni. Ezt követően alkalmazták a reneszánsz kúszó indamintákat és a móroktól örökölt arabeszk kacskaringós növénymintát. A lyukas gyűszűk díszítése egyértelműbb volt, mert itt kisebb mértékben lehetett a felületet használni. Itt a perem maga adott díszítést, ezt emelték ki körbefutó vésett vagy esztergált gyűrűmintával. Az állítható gyűszűknél a gyűszű átlapolásának formája változott és ebben a régióban díszítettek. A pontozás a kör alakú befűrástól a rombusz formájú, majd háromszögletű, és a rácsmintáig terjedt, míg az ezüst filigrán mintáknál a pontokat a drótok adta rácsozat jelentette. Méretük aszerint is változott, hogy hol helyezkedtek el. A korai gyűszűtípusoknál a pontozás mérete és osztása egyenletes volt (azonos szerszámmal készült), míg a 19. századtól gyakori az is, hogy a kupola tartományában a centrum felé haladva a pontozás átmérője csökken. A pontozás vagy koncentrikus körök mentén történt, vagy spirálvonalban. Az utóbbi a német gyűszűkre jellemző. A pontsorozat a kupola közepén végül is vagy egyetlen pontban végződött, vagy valamilyen alakzatot adott. A csillagban végződő alakzat szintén a német gyűszűk jellemzője. A bordűrön nagyon ritka volt, hogy a peremnél minden előzmény nélkül jelenjen meg a minta. Az esetek nagy részében legalább egy bevezető körrel kezdődött, majd a bordűrminta után még egy ilyen körrel záródott. A két koncentrikus kör közé került tehát, mintegy sormintaként a díszítés. Ezek a sorminták általában a palást egyharmad, maximum fele méretét vették igénybe. Az efölötti kihasználtság már a díszgyűszűk sajátja. A bordűrminták egyik gyakori fajtája az ornamentális apró minta, de talán még gyakoribb a virág- vagy geometriai minta. A motívomok ismétlődtek, és úgy szerkesztették meg őket, hogy körbefutva a záró mintaelem pontosan illeszkedjék a kezdő elemhez (13. kép). 13. Ezüst munkagyűszűk. Levélmintás bordűrrel, német (ctg. 4236), peremdíszítéssel, német, 20. század eleje (ctg. 4566), szecessziós mintával, német, Gabler, 1910 (ctg. 4235)