Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (X) 2000 (Budapest, 2000)

Tóth György: A gyűszű

az említett művelettől, hogy most a kalapálást pontszerűen folytatták a gyűszű kupola részétől a perem felé haladva. Ez az ötvöseljárás nagyon munkaigényes és nagy jártasságot igényelt. Ugyanez rézből már nagyobb nehézséget okozott. A réz is jól alakítható, de a hidegalakítás során felkeményedik. A lemez készítése során öntött darabokból indultak ki, melyet kovácsolással vékonyítottak lemezzé. Az anyag összetételének megfelelően, eltérő időközönként, újra és újra felhevítéssel és lehűtéssel az alakítás során megnyúlt, de még ép kristályszerkezet újrarendeződését és stabilizálását kellett biztosítani. A korabeli alapanyagok összetétele, tisztasága bizonytalan volt. így nagyon nehéz volt egy ilyen technológiát kézben tartani. A lemez elkészülte után a gyűszűkészítés egyik módja a felhúzásos kalapálás lehetett, mint a nemesfémek esetében, vagy a süllyesztékbe kalapálás. Mindkét módszernél szükség volt a további hőkezelésekre. A 16. század végéig alkalmazott süllyesztékbe kovácsolás talán a legismertebb középkori gyűszűkészítési eljárás volt, melyet már korabeli metszetek is bemutattak. A sárgaréz lemezből pogácsákat vágtak ki és a gyűszű külső formájának megfelelő süllyesztékbe egy, a belső méreteknek megfelelő szerszámot ütve egyszerűen belekalapálták. A peremről a felesleges anyagrészeket, sorját reszeléssel eltávolították, majd a felületen elvégezték a pontozást és az esetleges mintázat kialakítását. A pontozás kialakításához pontozó vagy vésőszerszámokat használtak, de gyakori volt a pergetőíúróval a pontozás egyenkénti kialakítása is. A gyűszűt ezt követően savval tisztították és polírozták. Az így készült gyűszűk felülete sohase teljesen sima. Az egymást követő lágyító hőkezelések ugyanis nem az optimális időpillanatban követték egymást, így a felületen mindig maradtak ráncnyomok. Erről a jelről viszonylag jól megállapítható, hogy a darab süllyesztékbe kovácsolással készült-e. (11-12. kép) A nemesfém vagy sárgaréz lemezből készült gyűszűk pontozását általában a gyűszűtest kialakítása után végezték. Az egyik, korábbi módszer szerint pontozószerű szerszámmal a gyűszű nyitott végétől, a peremtől elindulva, spirálban készítettek egymástól elkülönülő kis pontokat, illetve a szerszám kialakításától függően rombuszokat vagy egyéb pontszerű alakzatokat. A pontozással a kupola felé haladtak és a kupola közepén fejezték be. Nem minden esetben jutottak el a középpontig,, ekkor a kupolaközépen egy üres terület maradt. A korai gyűszűknél ezt a pontozást szabadkézből végezték, ezért az egyenlőtlen eloszlású volt, majd később sablonokkal segítették elő a rovátkolás egyenletességét. A gyűszűket a pontozáshoz lerögzítették. A befogó szerszám nyoma a perem tartományában nyomot hagyott. Szinte kínálta magát ez a terület a készítői jegyek, illetve mintázat elhelyezésére. Ez volt egyébként is a gyűszű egyetlen olyan felülete, melynek funkcionális szerepe nem volt. A nürnbergi mesterek a 15. század végén varratolással is készítettek már gyűszűt. Ennek az eljárásnak az volt a lényege, hogy a palást síkba kiterített felületére készítették el a pontozást és a mintát. Ezt követően a lemezt kúp formára hajtva a palástot összeforrasztották, elkészítették a varratot. Ezt követően forrasztották bele az előzetesen kalapálással alakított kupolát. Ennek, az úgynevezett kétrészes gyártásnak az volt a nagy előnye, hogy egyszerűbb volt a palástot díszíteni és egyszerűbb volt a felület pontozását is megoldani. Az eljárás kialakítását az tette lehetővé, hogy sokat fejlődött a metallurgia, egyenletes és jó minőségű lemezt készítettek. Ebből adódóan Nürnbergben a 16. században a kézműves gyűszűgyártás iparrá nőtte ki magát. A klasszikus mélyhúzást csak a 18. században kezdik alkalmazni. Ekkor már a fémek technológiája olyan fokra fejlődött, hogy viszonylag egyenletes minőségű és vastagságú lemezeket tudtak készíteni és így lehetővé vált, hogy a lemezt kalapálás helyett sajtolással alakítsák. Ez a sajtolás a süllyesztékbe kalapálás korszerű változata volt, pontos szerszámokkal és gépesített