Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (X) 2000 (Budapest, 2000)

Tóth György: A gyűszű

Az ősinek feltételezett bőr alkalmazására csak viszonylag új keletű tárgyi anyagok állnak rendelkezésre. Ennek oka a már említett anyagszerkezeti bomlásban keresendő. Tudunk azonban arról, hogy a középkorban a „cuir bouilli", a keményített bőr nemcsak a páncélzat áthatolhatatlan anyagát adta, de gyűszűket is készítettek belőle. A 19. századtól pedig mongol területeken használták, illetve az eszkimók mindenkor bőrből készítették gyúszűiket. A réz és bronz, ezek ötvözetei jellegzetesen gyűszű alapanyagok voltak. Olcsóságuk, könynyű megmunkálhatóságuk általában az ötvösök számára jó anyagot jelentett. A gyűszű szempontjából az is fontos volt, hogy öntéssel és kalapálással vagy egyéb lemezmegmunkálási eljárással alakítható volt, és a viszonylag kemény felület hosszú élettartamot biztosított. Sokáig a sárgaréz, a vörösréz és a bronz között különbséget se tettek. A közös alap a rézbányászat volt, mely az akkori Európában Németországban (Türingia, Szászország) és Magyarországon (Erdély és Felvidék) jelentős méreteket öltött. A vörösrezet korlátozottan használták. Ennek két oka volt. Az egyik az, hogy normál környezeti nyomáson nem, vagy csak rossz minőségben lehet önteni, a másik ok az, hogy a vörösrezet támadó rézrozsda, a verdigris az anyagot lebontja, de amellett mérgező is. Következésképpen a korabeli vörösréz tárgyakat ónozni is kellett. Maradt tehát az öntéshez a bronz, a lemezmegmunkáláshoz a sárgaréz. Az arany, de legtöbb esetben az ezüst volt az az alkalmas anyag, melyet az ötvösök jól tudtak alakítani, és amely esetében a díszítő eljárások már korán kialakultak. Amiatt is szerették, mert a közfelfogás szerint a bőrrel érintkezve sokkal kímélőbb volt, mint más fémek. Az orvosi eszközöket gyártók is ismerték ezt az önsterilizáló, baktériumölő hatását. Kétségtelen, hogy fertőzéseket nem terjesztett, és a tű okozta sérülésekkor így biztonságot, de legalábbis biztonságérzetet adott. Az arany- és ezüstgyűszűkkel varrtak is annak ellenére, hogy hamar Idlyukadtak puhaságuk miatt. A használati utasítás ezekhez a gyűszűkhöz úgy szólt, hogy ha egyetlen lyuk is van rajta, akkor a gyűszűt el kell dobni. A korai gyűszűk nagy része a nemesfémek értékképző szerepének estek áldozatául, időnként beolvasztották és pénzt vertek belőlük. Ez a nemesfémek tisztaságát is fenyegette, ezért vezették be például Angliában a 13. században a finomság szabványosítását, majd 1300-ban I. Edward király elrendelte a leopárdfej beütését minden arany- és ezüsttárgyba. Magyarország jó területe lett volna a nemesfém gyűszű gyártásának, mint ahogyan nagyon fejlett ötvösipara volt, hiszen a 13. században nagy mennyiségben bányásztak nálunk nemesfémeket. Európa aranytermelésének háromnegyedét (körülbelül 1,5 tonna), ezüsttermelésének negyedét (körülbelül 10 tonna) Magyarország adta, de sajnálatos módon a feldolgozás már nem követte ezeket az arányokat. A 19. században gyöngyházból is készültek gyűszűk. Igaz, hogy ennek az anyagnak díszítő célú alkalmazása több ezer évre nyúlik vissza, sőt gyűszűként alkalmazására a 14. században is van határozott utalás, mégis kézzelfogható tárgyi emlékünk csak a 19. századtól van. Az anyag maga nagyon érdekes. Néhány kagylófajta belső, irizáló rétegéről van szó, mely normál esetben fehér, szürkésfehér, de sárga és fekete színű is létezik. A vékony rétegekből adódóan elsősorban sík felületeken berakásra használják, így nagyon nehéz elképzelni, hogyan készülhetett belőle gyűszű. Az anyag szép felületét, a különleges optikai hatást a több egymáson lévő nagyon vékony réteg fénytörése okozza. Közvetlen napfénynek nem is szabad ezeket a tárgyakat kitenni, mert az irizáló hatás megszűnik, a gyöngyház „megvakul". Mivel a gyöngyház gyűszűket alapvetően Franciaországban készítették és a gyártók a királyi palota környezetében voltak, így ragadt rá ezekre a tárgyakra a „Palais Royal" név. A Palais Royal gyűszűket az egyszerűség jellemzi, a sima forma. Igazi díszítés csak annyi van rajtuk, hogy egy vagy két helyen abroncsszerűen aranyozott fém gyűrűk fogják körül a perem környezetében. A palást felületén gyakran volt aranyplakett, melyet virágmintás tűzzománc-