Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (X) 2000 (Budapest, 2000)

Tóth György: A gyűszű

3. Gombkötő tenyérgyűszűk, 19. század (Soproni Néprajzi Múzeum) lapos eszköz volt, a tenyérben helyezkedett el és a középső ujjon lévő gyűrűhöz csatlakozott, az tartotta (8). Az eszköz nálunk is fontos szerepet töltött be, mert a magyar ruhaviseletnek sok gombra volt szüksége, és emiatt a 17. századtól kezdődően számos gombkötő céh dolgozott Magyarországon. A klasszikus gyűszű formát megközelítő eszközök az időszámítás szerinti 9. századtól ismertek (4. kép). Nem zárható ki korábbi alkalmazása, de tárgyi bizonyíték nincs rá. Nagyon ritka az eszköz leírása vagy korabeli ábrázolása. Ez csak a középkori metszeteken jelentkezik először, a gyűszű gyártásával kapcsolatosan, vagy céhjelvényeken a szakma szimbólumai között. A korai klasszikus gyűszűk formájukat és díszítésüket illetően az előállítás helyének megfelelő jegyeket hordozták magukon. Munkagyűszűk voltak, ezért a díszítés nem mehetett a funkció kárára. Többségükben bronzból öntéssel készültek, így viszonylag nagyok és súlyosak voltak. A gyűszűket általában a jobb kéz harmadik ujján használták. A korai gyűszűk egy része nem rendelkezett kupolával, egy kicsit gyűrűhöz hasonlítottak, melyek felületét érdesítették, benyomott lyukakkal, úgynevezett pontozással látták el a tű megtámasztására. A palást oldalsó pontozása természetesebb is, mint a kupola pontozása, hiszen a *ctg jelzetű számok a szerző gyűjteményéből származó darabok leltári száma 1. Acutrudia epheszoszi ásatásokból (6) 2. Sárgaréz tenyérgyűszű, 15. század (ctg. 4535)*