Bakayné Perjés Judit - Fülöpné Mozolik Mária szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 4. 1981(Budapest, 1981)

Tanulmányok - Sz. Bányai Irén: Az Országos Selyemtenyésztési Felügyelőség tevékenységének főbb jellemzői Bezerédj Pál irányítása alatt

Az eperfák ültetésekor vagyonjogi kérdések is felmerültek, s a vita, a nézeteltérés ezzel függött össze. Az állami utak mentén "hivatalból" is meg lehetett szervezni az eperfák ültetését, arra azonban nem hozhattak rendeletet, hogy a magántulajdonú földterületek gazdái eperfát ültessenek, epreskertet létesítsenek. Csak a meggyőzés, a propagandisztikus erőfeszítés eredménye lehetett az eperfák számának szaporítása. Ingyen osztották ugyan az eperfa csemetéket, de ha a község, illetve egy-egy gazda nem akart bibelődni a selyemhernyóval, természetesen nem ültetett eperfát. Ennek a helyzetnek a következménye, hogy a Felügyelőség iratanyagában se szeri, se száma a földbirtokosokhoz Írott köszönőleveleknek azért, mert magántulajdonú területükből szederfacsemeték elültetésére területet engedtek át, s ezzel a "közjót" szolgálták /pl. ifj. Széchenyi Imrének, Leopold Lajosnak küldtek ilyen levelet/ /47/. Az ilyen területekre telepitett eperfákról egyébként a földbirtokos gazdasági cselédjei szedhették a levelet, vagyis saját munkásait segítette valamelyes mellékkeresethez. A selyemtenyésztés iránt megnyilvánuló, a propaganda hatására mind inkább fokozódó vállalkozói kedv azonban sohasem volt arányban a rendelkezésre álló szederf a-állománnyal . Ezt a tényt a Tolna megyei újságok gyakorta emlegették. "Az emberek - irja a Tolnavármegye 1909-ben - csak nagy fáradsággal és nagy messzeségből képesek megfelelő mennyiségű levelet szerezni. Az útszéli fákat úgyszólván az utolsó levélig megkopasztják, ugy, hogy olyanok lesznek ezek, mintha kihaltak volna." /48/. A felügyelőségi jelentések is azt panaszolják,hogy pl. a döbrököziek 10 km távolságra, Tüske pusztára, a gyulajiak a 8-10 km-re lévő Kurdra és Pariba, a kocsolaiak Dalmand pusztára /6 km/, a nakiak Hetény pusztára /7 km/, a kajdacsiak Tengelic pusztára /7 km/, a nagydorogiak Tengelicre és Kisdajcsara /8-15 km/ kénytelenek elmenni az eperfa lombért /49/. Az állami közutak befásitásának módozatairól szinte minden évben értekeztek. A vita azon folyt, hogy szederfa vagy gyümölcsfa szegélyezze-e az utakat, vagyis: a selymet vagy a pálinkát tekintsék-e fontcsabbnak. 1900-1919-ig kisérhettük nyomon ezt a korántsem elméleti vitát. 1901-ben Bezerédj Pál kompromisszumos javaslatot fogalmazott: "ha egy más minisztérium az utak befásitására anyagi áldozatot hoz, ugy ezt ne forditsák egyedül gyümölcsfa ültetésre, hanem osszák meg azt egyenlő arányban a gyümölcsfa és szederfa ültetés közt." /50/. Végülis ennél a javaslatnál valamivel kedvezőbb döntést sikerült elérnie: "az 1902. év végéig be nem ültetett állami közút szakaszok 2/3 része a szederfa ültetésnek fenntartassák." /51/. Néhány adat is jól szemlélteti, hogy igen nagy mennyiségű eperfa kiültetéséről folyt ekkortájt a vita: 1880-1899-ig az egész országban 2 388 941 db-ot ültettek ki, a legtöbbet a déli megyékben: Bács-Bodrogban /551 925/ és Torontálban /434 956/ /52/. Csak Tolna megyében 1880-1887 között 263 8/12 liter szederfamagot, 4300 db szederfacsemetét, 13 197 db kiültethető szederfát kaptak az egyes községek, 37 061 db szederfát pedig a saját faiskoláikból ültettek ki.