Bakayné Perjés Judit - Fülöpné Mozolik Mária szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 4. 1981(Budapest, 1981)

Tanulmányok - Dr. Győriványi Sándor: A köteles kézművesek kooperációi és a magyarországi kötélgyártó manufakturák

4. kép: Török janicsár kanóccal a kezében /részlet/. - Lukinich I. - Markó Á. : Sorsdöntő csaták I. Bp. é.n. Magyar Történelmi Képcsarnok. A XVI. és XVII. században harcoló gyalogos katonák, magyarok és törökök egyaránt kanócos puskát használtak. A kanóc szükséglet óriási volt, hisz gyorsan elhasználódott. Tudjuk azt, hogy céhek mentek tönkre abban, hogy a városon átvonuló, vagy ott állomásozó hadak sarcként kötél és kanóckövetelésekkel léptek fel /13/. A kanóc iránti kereslet nagyságára csak későbbi adatunk van, de az hiven érzékelteti, hogy milyen nagyságrendről van szó. Érsekújvár 1685-ben történt visszafoglalása alkalmával készült német nyelvű jegyzéken az ágyukhoz szükséges 3oo mázsa kanóc /Lunte/ szerepel, amely a keresztények birtokába jutott /14/. Köteles mesterség a nagy folyók partján A köteles mesterség számára állandó nagymértékű munkaalkalmat jelentett a folyók partján szerveződő élet. A legnagyobb igényt a hajóhidak és repülőhidak támasztották, amelyeket a Dunán a XVI. századtól épitettek /15/. A pest-budai hajóhidat a török építette és tartotta fenn, s ez csak az 1686. évi ostromnál semmisült meg. öriási mennyiségű és méretű kötélre volt szükség ezekhez a hidakhoz éppúgy, mint a dunai és tiszai kompjáratok fenntartásához. Ezeknek a gyakran 6oo-7oo méter hosszú köteleknek a készítéséről és beszerzéséről kevés az adatunk, de elkészítésük csak több mesterember együttműködésével volt lehetséges.