Bakayné Perjés Judit - Hetényi Gézáné - Horváth József szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 3. 1980 (Budapest, 1980)

Tanulmányok, közlemények - Dr. Domonkos Ottó: Ismeretlen adatok a kékfestés technológiájából

A veszprémi Húsvét mester apjától hallott e szerszám századforduló körüli használatáról, de ők az 192o-as évektől már csak kézzel dolgoztak, kérgesre verték a tenyerük élét. /11/ A tótkomlósi Laukó-mester legényvándorlása idején Lengyeltótiban /Somogy m./ 19o5-lo között látott tarkázásnál kalapácsot. Vastag, fafaragású mintáknál használták a fa "furkót", bal kézzel ütöttek vele a mintafa hátlapjára. /12/ A szarvasi Süveges János apjától hallotta, hogy ő még dolgozott tarkázásnál kalapáccsal Pápán vagy Mezőberényben. Ennek ideje pedig 188o körül lehetett, mert vándorlása után ebben az időben alapitott műhelyt Békéscsabán./13/ Meszes János mester szerint Kalocsán a tarkázókalapács a házivászon bérmunkáknál volt használatban. Az 192o-3o közötti időből emlékszik egy Mattelstock nevű segédre, aki "kilos körtével /kilos suly D.O./ verte a formát." /14/ A tarkázókalapács használatát a kartonnyomást ábrázoló 18-19. századi metszetekről jól ismerjük, sőt a tapétanyomóknál is általános volt a használata. /15/ A muzeumokban őrzött példányok ritkaságára mutat azonban a Ciba Rundschau 194oes számú füzetében közölt kép, amelyen a törökvörös nyomását mutatja tarkázókalapáccsal. /16/ A metszeteken jól láthatjuk, hogy a kalapács nyelével ütöttek a mintafa hátlapjára, a bunkó csak a nehezéket szolgálta. A bal kézzel való ütés természetes, hiszen a jobb kézzel fogta a munkás a mintafát, mártotta a sasiban lévő rezervasüritőbe /papba/, majd illesztette az "ansatz" szögek segítségével a megfelelő helyre és ütött rá a baljával, hogy a mintázat mindenhol a vászonra nyomja a papot, ill. kartonnyomásnál a süritőbe kevert szinezéket. A tarkázókalapács a formametszők és textilnyomók céhének, később ipartársulatainak cégérein szintén szerepel a 19. század közepén. /17/ Az esztergomi példányunkhoz hasonló darabokat őriz a Dvur-Kralové-ban a Textilmuzeum. /18/ A tarkázás tehát figyelmet kivánó, szemet rontó munka volt. Adatközlőim jórészt már petróleumlámpa, vagy villanyfény mellett végezték munkájukat. Pedig még a mult század közepén is gyertyával, olajmécsessel világítottak a legtöbb helyen, de talán még a századfordulón sem volt ez ritka. A tarkázómécs emléke Békéscsabán maradt fenn, a Sztaricskay családban. Adatközlőnk apja 19o6-19o7-ben még ezzel világított munka közben. "Rugalmas fémpánton volt elől a homlokán egy kis mécses, oda világított ahová hajolt, ahol tarkázott. Valószínűleg repceolaj volt benne. Koppantó is volt hozzá. /Az elszenesedett bél levágására szolgáló olló. D.O./ Mindig a tarkázó ablakban tartották. A mécsest nagyapja hozta Bécsből, ott dolgozott ilyennel./Sztaricskay Pál 1856-ban lett önálló Szarvason. /D.O./ - Később egy benzinlámpát szereztek, az 60-80 wattos villanyégőnek felelt meg, az volt a tarkázóban." /19/ A seprővel való mintázásról 1954-ben Békéscsabán hallottam először, nagy meglepetéssel. Sztaricskay mester édesapjától hallotta, hogy fiatal korában apjával együtt nyirfaseprővel tarkáztak. A papba mártott seprővel fröcskölték be a véget, de az egyenetlen és nagyszemü volt. Később kopott cirokseprő borzolásával spriccelték be az anyagot. Az ilyen módon tarkázott anyagból a Kőrösön lévő tu-