Bakayné Perjés Judit - Hetényi Gézáné - Horváth József szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 3. 1980 (Budapest, 1980)

Tanulmányok, közlemények - Dr. Győriványi Sándor: A magyarországi köteles céhek és céhszokások

termelt kender szálai hosszabbak voltak és megfeleltek a hajókötél gyártására, mint azt a császár által Magyarországra küldött Naysz fiumei kereskedő megállapította. /39/ A mag azonban később elfajult és a termelők nem voltak képesek uj magot szerezni, nem ismerték a müvelésnek hasznot hajtó módját sem. /40/ A kendermüvelés megtanítására éppen ezért könyvet adtak ki 1789-ben. /41/ Ebben a hajókötelek készítésére termesztett kender gondos kezelésére oktatják a gazdákat. A minőségi követelményekre vonatkozóan a következőket olvashatjuk: "Különben a kender tellyességesen ugy készíttetik és finomittatik valamint a len. Ha azonban is talán kenderedet tsak kötélnek, alatságnak /42/ vagy más efféle hajóji készületre való eszköznek szánnád, azt tsak el ne higyed, hogy áztat azért kevesebb munkával és figyelemmel kelletik megdolgozni, mivel ilyen szerszámokra is, akár mi gorombáknak és vastagoknak is azok látszottassanak, tsak a leghosszabb és a jól készült kender a legalkalmatosabb. Fő tulajdonságai egy alatságnak abban állnak, hogy erős legyen, ne törjek /43/ vagy el ne vásson és, mivel gyakorta vizbe megyén, sokáig a rodhadásnak ellent állyon. Erősségét nyeri a kender hosszúságától, tartósságát nyeri a kender hosszúságától, tartósságát pedig az vizben a szálaknak vékonyságától". Az állandó támogatás következtében a kendertermesztés fel is lendült, különösen az ország déli részein. A Szlavóniában termelt kender minősége felvette a versenyt a karintiaival. A bácskai és Debrecen környéki kender követi őket a sorban. /44/ Az 1820-as évek táján a Bácska termelése tört az élre. Évenként már "mintegy 40000 mázsa szállíttatott ki. Mi annál örvendetesebb jelenség, minthogy még az előbbi korszakban nevezetes mennyiségben kelle behozni a tengerpartra Bolognából és Ferrarából, a honi hajózás szükségleteire". "Egyedül Apatin termelése 6000 mázsa volt". /45/ Ez a kender már alkalmas nagy kötélmüvekre, hajó- és bányakötelekre, "miért is nagy része a bányavárosokba, egy része Bécsbe és Linzbe vitetik." De ez a menynyiség kevés, mert "honi kötélgyártóink között is kelendő". /46 Erre a nyersanyagbázisra támaszkodhatnak a XIX. században gombamódra szaporodó különböző szervezett szintű köteles céhek. Ezek túlnyomó többsége a nagyarányú állami kendertermelésbe bevont délmagyarországi területekre esett. Itt a céhesedés ugyan a többi szakmában is országosan a legkésőbbre tolódott, /47/ de a nagyarányú kendertermelés, a kiváló nyersanyag jelenléte még segitette is ezt a folyamatot. Igy érthető, hogy a mezővárosi céheken kivül feltűnően nagy számban működtek kötelesek vegyes céhek tagjaiként a kendertermelésben élenjáró kamarai birtokokon, például Apatinban, Cservenkán, Doroszlón, Csonoplyán, Parabulyon, Sziváczon, Feketehegyen, Filippován, Gakován, Kapuszinán, Kereszturon, Kolluthon, Monostorszegen, Pálánkán, Priglevicza-Szentivánon, Szeghegyen, Torzsán, Ujver-