Bakayné Perjés Judit - Hetényi Gézáné - Horváth József szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 3. 1980 (Budapest, 1980)

Tanulmányok, közlemények - Dr. Győriványi Sándor: A magyarországi köteles céhek és céhszokások

céhlevél 2. cikkelye pedig határozottan kimondja, hogy "ha valaki #ladásra kendert hoz /a városba/, a mesterek közül azt senki se merészelje titokban megvásárolni, hanem hivja össze a többi mestereket és osszák szét egymás között. Ha valaki mégis eltitkolná /és felvásárolná/ az érkezett anyagot, birságként 2 font viaszt fizessen és ne részesedjék belőle." A kender hiányára mutat Mátyás király 1490-ben kiadott intézkedése, amely megtiltotta a kender kivitelét az országból, "minthogy az a bányamüvelésnél szükséges cikk. /30/ A tilalom valószínűleg az erdélyi szászok nagyarányú termelésére utalt, amelyet gyakran már feldolgozva török területekre szállítottak. A kötélipar ugyanis részben az "ipari szükségletekre" támaszkodva állandó virágzást mutatott az erdélyi szász városokban. /31/ 1532-ben az eperjesi köteles céh szabályzatában ez olvasható: "ha lengyel honból vagy máshonnan nagyobb mennyiségű kendert hoznak /Eperjesre/, azt ne egy mester vásárolja meg, hanem igazságosan juttassanak abból minden céhbelinek, hogy senki hiányt ne szenvedjen." /32/ Az 1571-es erdélyi árszabályzat szerint a kötélgyártóknak vigyázniok kell« hogy sok kendert ne szállítsanak ki az országból, nehogy a kötél ára felmenjen. /33/ Hasonló gondokról olvashatunk a XVI -XVIII. századi céhlevelek nagyobb részében, igy a késmárki, a lőcsei, a brassói, a körmöcbányai, a nagyszombati, a bártfai, a budai, a pécsi, a besztercebányai stb. artikulusokban. Csak a XVIII. század második felében állt be döntő fordulat a köteles mesterség nyersanyagellátásában. A kendertermelést a bécsi udvar ismert gazdaságpolitikájának megfelelően kiszélesítették. /34/ Ennek a gazdaságpolitikának volt némi ösztönző hatása a mezőgazdaságra, hisz a jobbágy adófizető képességének növelésére és a kincstári birtokok jövedelmezőbbé tételére is törekedett. Az eszközölt befektetések jó része /indigó, pamut/ kudarcot vallott. Egyedül a Délvidék kendertermesztésére hozott intézkedések térültek meg. A kendertermesztés szükségességét hirdetők közé tartozott báró Borié, Mária Terézia tanácsosa, aki 1761-ben azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon olyan Ausztriának nem ártalmas iparágakat kellene fejleszteni, /35/ amelyekhez a nyersanyagok rendelkezésre állanak. Ilyen iparágnak tekintették többek között a hajókötélgyártást is, ami Ausztria hajózásának fellendítéséhez járulhatna hozzá. Ezzel a célzattal kezdték meg 1765-ben az első kísérleteket Bolognából hozott kendermaggal a királynő apatini birtokán. /36/ Innen terjedt el az egész Bácskában és Bánátban a kendertermesztés, A termesztés a bécsi hatóságok részéről különös pártfogásban részesült, mert bíztak benne, hogy nagy mennyiségben lehet majd kendert a tengerpartra szállítani hajókötelék és vitorlavászon gyártására. II. József idején a kendertermesztés tovább fejlődött. A császár is nagy jelentőséget tulajdonított az ügynek. 178 5. augusztus 25-én irja a Bánságban követendő gazdaságpolitikához fűzött sajátkezű megjegyzésében, /37/ hogy kendert és lent kell termeszteni, mert az az előnyösebb. Kendermagot is hozatott Olaszországból és azt "az ország külön vidékein szétosztotta". /38/ Ebből a magból