Bakayné Perjés Judit - Hetényi Gézáné - Horváth József szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 3. 1980 (Budapest, 1980)

Tanulmányok, közlemények - Dr. Győriványi Sándor: A magyarországi köteles céhek és céhszokások

szabályozás /22/ kapcsán találkozunk. A szabályzat 24 szakma speciális követelményeinek felsorolásánál a kötelesek céhbelépési feltételeként "4 forint 4 font viasz, 2 veder bor és- egy lakoma" fizetését köti ki, természetesen fenntartva az özvegynek járó kedvezőbb feltételeket. A felvételi követelmények - a többi szakmáét is figyelembe véve - közepesnek mondhatók. EbbSl arra következtethetünk, hogy a kötélgyártók között a verseny még nem túlságosan éles. A későbbi magyarországi céhlevelek /23/ egy részében a verseny élesedésére utaló nyomok /magas céhdij, költséges remek, egyéb feltételek/ lelhetők fel. A XVIII. század közepéig alakult köteles céhek közül sokra jellemző azonban, hogy tagjaikat a mezőgazdasági kötéláruk előállitása mellett, a jövedelmezőbb műszaki kötelek készítése tartja el, sőt a céhlevelekből az is nyomonkövethető, hogy a legjelentősebb céhek mesterei éppen ezeknek a készitését igyekeznek önmaguk számára monopolizálni. Ennek jele a kötélverő céhekben a műhelyenként szokásos évi adó /Jahres Schilling/ melletti speciális külön jövedelemadó /Abseilgeld, máskor Seil Geld/, amit minden vég eladott kötél után fizettek a céhládába. /24/ Ez a többnyire meglehetősen magas összegű adó arra vall, hogy ezek a végben forgalomba hozott cikkek jelentős többletjövedelmet jelentettek. A limitációk ugyanis a mezőgazdasági kőtélárakat /istráng, kötőfék stb./ pontosan meg tudták szabni, de a változatos hosszúságú, vastagságú műszaki köteleket nehéz volt az árképzésben nyomon követni. A magasabb árszínvonalat indokolta a gyártás bonyolultabb, igényesebb technikája is. /25/ A magasabbfoku szaktudás, az értékesebb, erősebb szerszámszükséglet magyarázza, hogy céhes mesterek készítik el ezeket a nagyobb köteleket, gyakran többen összefogva. Előfordul azonban, hogy a helyi ipar felkészültsége nem elegendő a nagyobb kötél elkészítéséhez. Pozsony számadáskönyveiből tudjuk, hogy a révköteleket és a hajóvontató köteleket még a XVI. században is Bécsből hozatta a város, /26/ holott az egyéb városi kötélszükségleteket a helyi mesterek elégítették ki. A műszaki szükséglet megcsappanása gyakran a kötélgyártó céh megszűntét is maga után vonta. Igy a Selmecbányán 1660-ig céhet alkotó kőtélgyártók egyrészt a városon átvonuló vagy ott állomásozó hadak kötél- és kanócköveteléseitől, másrészt a szünetelő bányászat miatt beállt pangás folytán számban megfogyatkozva és elszegényedve feladták céhüket, és "confoederáltak" a körmöcbányaiakkal. /27/ Nyersanyag gondok A céhek által kétségkívül kiszélesített és magasabb szinre emelt termelés hatására országszerte hiány mutatkozott a vászonkészitésre is kapós nyersanyagból, a kenderből. Ezen a kötelesek ugy próbáltak segiteni, hogy nemcsak hosszuszálu, jól gerebenezett kenderből, hanem rövidebbszálu, sok kócot tartalmazó anyagból készítették árucikkeiket. Ez ellen a hivatalos hatóságok és a fogyasztóközönség is egyaránt tiltakoztak. /28/ A céhlevelek a megvásárolható kender elővásárlási monopóliumának biztosításával is igyekeztek a kenderhiánnyal megküzdeni. Az 1496-i kolozsvári köteles céhszabályzat bevezetésében olvasható utalás - egy már korábban is meglévő szövetkezésre - valószinüleg erre vonatkoztatható. /29/ A