Hetényi Gézáné - Horváth József - Okolitsny Eörs szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 2. 1979 (Budapest, 1979)

Réti László: Részletek a két világháború közötti textiles munkásmozgalom történetéből

textilipari munkások, mert a textiliparban ma is heti 60, 65 és 70 óra a munkaidő, ami a munkások egészségére rendkivül káros hatásai van. Nem ritka eset, ami kor a tul hosszú munkaidő miatt a munkások - különösen a nők - összeesnek a munkahelyen. " 61 Az ebben az időben folyt textilipari sztrájkharcok között kiemelkedő jelentőségű volt a pesterzsébeti Jutagyár munkásainak hosszú és elkeseredett küzdelme. 1935 október elején a munkások itt sztrájkba léptek az embertelen bánásmód, az alacsony keresetek és a bedó-rendszer tervezett bevezetése miatt. Néhány napi harc után megegyezés jött létre. "A megegyezés értelmében az igazgatóság megigérte, hogy emberséges bánásmódot biztosit a gyár munkásai részére. ígéretet tett arra, hogy minden sérelmet orvosol és rajta lesz, hogy a munkásnőkkel emberségesen bán jon mindenki. Az igazgatóság megigérte azt is, hogy mosdóhelyiségeket, öltözőket állit fel és gondoskodik a műhelyek tisztán tartásáról és szellőztetéséről 6 2 is." Megigérték azt is, hogy a sztrájk során elbocsátott munkásnőket rövidesen visszaveszik. Csupán a többgépes rendszerre való áttérésről nem volt hajlandó lemondani a gyár igazgatósága. Rövidesen kiderült azonban, hogy a tőkések engedékenysége csak látszólagos volt, az Ígéreteket nem tartották be, a többgépes rendszerre való áttérés nemcsak nagy fizikai megterhelést jelentett a munkásnőknek, de jelentős kereset-csökkenéssel is járt. Másfél hónappal a párnapos sztrájk után, november 22.-én újra kitört a sztrájk és most már hosszú ideig elhúzódott. Az ujabb sztrájk kitöréséről a Népszava igy számolt be: "A Jutagyár sztrájkba kergette 600 munkását. Az igazgatóság azt Ígérte, hogy a bevezetendő uj munkarendszerben a munkások többet keresnek majd, mint eddig, de ennek éppen az ellenkezője történt, mert a munkások keresete, a fokozott munkateljesítmény ellenére, 30%-kal csökkent. Csütörtökön /november 21.-én/, amikor kiosztották a munkások akkord könyvecskéit, leírhatatlan jelenetek játszódtak le a gyár irodájában. A munkások 20-30-as csoportokban vonultak be az irodába és elpanaszolták, hogy erejük legnagyobb megfeszítése ellenére, keresetük nagymértékben csökkent. A nők sirtak, egyesek hajukat tépték, többen elájultak és a gyárban a munka teljesen megállt... A munkavezető megigérte, hogy pénteken délelőtt megjelenik a gyárban az elnökigazgató az igazgatóság tagaival együtt és meghallgatja a munkások panaszait. Csak igy állt helyre a nyugalom és indult meg újra a munka. Amikor a munkások pénteken reggel megjelentek a gyárban, a legnagyobb meglepetéssel látták, hogy a gyárat rendőrség szállta meg. A főbizalmit és egy másik bizalmit nem engedték be a gyárba, hanem közölték velük, hogy elbocsátották őket... Erre a munkásoknak mintegy 30 főnyi csoportja bement a vállalat irodájába és kérte, hogy a bizalmiakat vegyék vissza. Mivel az igazgatóság megnyugtató választ nem adott, a munkások - szám szerint 600-an - beszüntették a munkát."

63 Ez a sztrájk hosszú időtartamában, elkeseredett kitartásában, e korszakban nemcsak a textiliparnak, hanem az egész magyar munkásmozgalomnak egyik kiemelkedő