Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1965

Székely György: A szocialista szinház társadalmi funkciója

nyi bemutatót hozott létre a befolyásolási szándék, mint az egyéb műfajok területén/, operát látott 2,2 millió, a vidám zenés műfajok produkcióit pedig 8,6 millió nézte meg. Tehát a 14 millióból zenés müvet /operát és az összes ze­nés müvet összefogva/ 10,8 millió és prózai előadást csak 3,2 millió látott. Ha más következtetést nem, de azt azért le kellene már vonni ebből az adatból, ezekből a tények­ből, hogy döntő jelentősége van annak, milyen szinvonalo n. milyen mélységben, és a szocialista tudatra való hatás ér­dekében használjuk föl ezt az eszközt. látjuk-e egyáltal á­ban. hogy milyen hatékony eszközök vannak a kezünkbe n. hogy hogyan hanyagoljuk el őket, hogyan nem használjuk ki őke t. És milyen mértékben ringatjuk magunkat abban az il­lúzióban, hogy céltudatos művelődéspolitikát folytatunk, holott az egyes konkrét esetekben lenyomozhatóan rendkivül szűk társadalmi hatása van azoknak a produkcióknak, ame­lyekre pedig a legnagyobb súlyt fektetjük. Én azt hiszem, hogy a művelődéspolitikának az lenne az egyik legaktuáli­sabb feladata, hogy a tényleges helyzetet megpróbálja a szándékhoz közelíten i. Tudomásul kell venni a tényleges helyzetet, és kialakitani azokat a formákat, azokat a le­hetőségeket, hogy a szándékhoz közelebb kerüljünk, mint az elmúlt években kerültünk. Mert a szándék teljességébe min­dig beleértjük a szinházkultura minden értékének a legszé­lesebb körben való tényleges hatásá t. A cél mindig kettős: a szándéknak és a tényleges helyzetnek a kapcsolata. A kettő egymáshoz való viszonya, aránya, ellentmondásai, közelítése, a szinházmüvészet mint kapcsola t érvényes csak a társadalmi funkció szempontjából. Ahol ez a kapcsolat a mű és a közönség között nem jön létre, ott nincs társada l­mi hatá s. Ha tehát most ezt a tételt alkalmazom az előző statisztikai adatokra, akkor kiderül, hogy ténylegesen széles társadalmi hatása Magyarországon 1957 óta túlnyomó súllyal a vidám zenés müveknek volt, és lényegesen kisebb, negyede, volt csak a tényleges társadalmi hatása azoknak a - 51 -

Next

/
Thumbnails
Contents