Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1965

Székely György: A szocialista szinház társadalmi funkciója

lesz spontán, szinte vakon tájékozódva a napi kasszát fi­gyelni, mint egyetlen mércét, amely még mindig semmi mást nem árul el, csak annyit, hogy olyan emberek, akiknek ép­pen erre pénzük volt, bizonyos müvekre megvették a jegyet. De hogy a társadalomban mit ért el, kikhez jutott el és milyen hatással egy bizonyos produkció, hogy a társadalmi szándék a szinház funkciója szempontjából ténylegesen rea­lizálódott-e, erre bizony édeskevés választ ad. Sajnos, még a meglévő gyér statisztikai számainkat is nagyon ritkán elemezzük összefüggéseiben. Hogy csak egyetlenegy kiemelkedően feltűnő jelenségről beszéljek. A legkülönbözőbb eszközökkel bagatelizáltuk, szorítottuk selejt felé azokat a műfajokat, azokat a szinjátéktípuso­kat, amelyeknek a legszélesebb tömegkapcsolataik voltak és vannak. Ugyanakkor formálisan forszíroztuk azokat a müve­ket, szin játéktípusokat, amelyek papíron talán hatékonyab­bak, magasabb rendűek, a hierarchiában talán magasabban állnak, mint ezek az előbb emiitett csoportok, de tényle­gesen nem jutnak el a társadalom széles rétegeihez. Csak papiron. A szándék, a produkció létrejött, de nem jutott el a társadalomig, vagy csak a társadalomnak egy rendkí­vül szűken körülírható rétegéhez. Kérdés: megelégedjünk-e ezzel a szituációval, megelégedjünk-e azzal az illúzióval, hogy mert egy évadban háromszor annyi prózai darabot mu­tatnak be szinházaink, ezért ennyivel szélesebb is az úgy­nevezett prózai daraboknak a társadalmi hatása. Holott lé­nyegében semmi más nem történik, minthogy ugyanazok az em­berek néznek meg háromszor annyi prózai darabot, járnak szinházba intenzivebben, de nagyon széles rétegek, ame­lyeknél viszont éppen a réteg szélessége háromszoros, nem hajlandók tudomást venni ezekről a törekvésekről, ezekről a szándékokról. Ha az 1957-63 közötti esztendők legtöbb lá­togatót vonzó darabjainak összlátogató számait ilyen szem­pontból megvizsgáljuk, kiderül, hogy a 14 millió látogató­ból csak 3»2 millió látott prózát /amelyben háromszor any­- 50 -

Next

/
Thumbnails
Contents