Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1964

ÉLŐ MULT - Mályuszné Császár Edit: A magyar vidéki játékszín as abszolutizmus idején

1849 a vidéki szinészet számára nem jelentette mindenütt ugyanazt. Ezúttal a kis "truppok" jutottak előnyhöz, mert kevesebb vizsgálatnak és ellenőrzésnek voltak kitéve, mint a katonailag jobban megrendszabályozott városok. Kolozsvár pl. csak.1850-ben jutott újra magyar társulathoz, addig nagy áldozatokkal felépitett szinházát, szeme fényét német társulat bitorolta. Németek voltak Aradon is, még inkább az akkor még vitathatóan magyar nyelvű dunántúli városokban, Győrött,Pécsett. De Bács Károly és 12 tagú "együttese", Hubay Gusztáv, Kőszegi minden további nélkül játszhattak.^* Ezeknek az éveknek a története,ha Molnár György életirásának sorait követjük, telve voltak hazafias felbuzdulással és andalitó romantikával. Természetesen ezt a huszonkét-huszonhárom éves ifjú szinész látta csak igy.A valóság más volt. Emberhez méltó sors a vándorszínészre csak akkor várt, ha nagyobb városban játszhatott; nem mintha itt nem fordult volna elő az, hogy az igazgató fizetésképtelenné vált és minden anyagi támasz nélkül hagyta a társulatát, de legalább mindig akadt,aki segítségükre sietett. Az ötvenes években bizony nem egyszer a kolozsváriakat is a közönség, vagy valami jó vidéki vendégjáték mentette csak meg. A magyar színészetnek ebben a még mindig meglehetősen embrionális korában, az ötvenes években, a színtársulatok gazdasági helyzete különféle megoldásokon alapult. Országos segély, állandó felügyelet - "Magas Comité" - csak a Nemzeti Szinháznál volt. Kolozsvárott a szinügyek rendezésére a császári hatóságok rendeltek ki választmányt, ez azonban inkább csak az erkölcsi felügyeletet gyakorolta és tanácsadó testületként működött, mert hivatalos segélyösz5'0. L. -K. K. Statthalterei für Ungarn, 9288/1547. 1853-, 28 452/1852., 9090/1852. - Kolozsvár: Ferencz

i i. m. 404. skk. - Arad: Váll Bél

a i. m. - Molnár György: Világostól Világosig, Arad 1881. 128-29.~ - 181 -