Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1964
ÉLŐ MULT - Cenner Mihály: Telepy György színpadképei
Az 55 évesnek tartott, valójában 60 éves, életerős, de elhízott állapota miatt színpadra nem alkalmas művész Diósgyőrött, majd Tibolddarócon vállalt községi birói állást, de ecsetjét ekkor sem tette le.Sokáig ugy tartották, hogy az 1865-ben megnyilt debreceni szirniáz előfüggönyét, valamint a szinpadnyilás felett ma is látható hét szinész12 portrét Telepy György festette. * Telepy Katalin művészettörténész kutatásai során bebizonyosodott, hogy a függönyt és a képeket nem Telepy György, hanem fia, Károly, korának jónevü festőművésze készitette. Később Telepy - kora előrehaladtával - visszavonul Tardra és ott él egyik lányával és annak családjával. Állandóan levelezik festőművész fiával, Telepy Károllyal és menyével,Egressy Etelkával, Egressy Gábor leányával. Egyik kései levelében mintegy végrendeletként megirja, hogy melyik gyermekére mit hagy kevés megmaradt értékeiből, de itt is felemliti egylcor hires és népszerű Ködfátyol gépét, amellyel annak idején a szinpadokon oly nagy sikert aratott. Ez a gép ott hevert a padláson, porosan, használhatatlant ,mert az idő eljárt felette /1882-őt irunk/, s ami 50 évvel előbb még szenzációs újdonság volt, az a szinházban is bevezetett villanyvilágítás korában már idejétmúlt, elavult. Kétségtelen, hogy a maga idejében Telepy színpadtechnikai ujitásaival úttörő volt. 1^" A legutóbbi időkig az emiitett tájkép-vázlatokon kivül hiteles Telepy színpadkép, sőt hiteles diszletkép a Nemzeti Szinház első évtizedeiből nem volt ismeretes. Nemrégiben a Színháztörténeti Muzeum tulajdonába került egy szignált,datált hiteles Telepy György színpadkép, amely nemcsak a szinpadí hátteret, hanem a szereplőkkel benépesített színpadot is ábrázolja. 12 ,Balog István: Debrecen, Képzőmüv. Kiadó. Bp. 1958. 7677. lap. ^"Telepy György levelei. Színháztörténeti Értesítő 2. sz. Bp. 1953- 166 -