Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/2
Előadások - Dömötör Tekla
ném idejüket a már tárgyalt kérdések ismétlésével igénybe venni. Abban az előadásban - hogy vázlatosan összefoglaljam -, először a kutatás módszereiről szóltam, tehát azoknak a jelenségeknek a vizsgálatáról, amelyek eredetükben közösek, majd azokról a jelenségekről, ahol történeti-tipologiai egyezésről van szó, harmadszor pedig az átadás és átvétel törvényszerűségeiről. Szóltam továbbá arról a kérdésről, hogy miért fejlődött ki KeletEurópában sokkal előbb a nemzeti nydvü drámairodalom, mint a hivatásos színjátszás. Végül pedig szűkebb szakterületemen belül összehasonlítottam a nyugati és keleti népi betyárdrámákat, továbbá emiitettem a betlehemesjátékok néhány problémáját. De mint mondtam, ez az előadás nemsokára meg fog jelenni, és ehelyett a kelet-európai hivatásos szinpad kialakulásának egy olyan részletkérdésével foglalkozom, amelyre akkori előadásomban egy mondatban utaltam. Meggondolkoztató jelenség, hogy mig a keleteurópai országok jelentős részében, igy a magyaroknál, cseheknél, románoknál, szerbeknél és még másutt, egy évszázad óta vagy még régebben működő un. nemzeti szinházakat, vagyis államilag fenntartott, tudatos művelődéspolitikát szolgáló intézményeket találunk, addig egy sor nyugati ország a mai napig sem rendelkezett ilyen intézménnyel, hanem szinházai tőkés magánvállalkozások, melyek - 49 -