Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/2

Hozzászólások: - Vajda György Mihály

Vajda György Mihál y kandidátus, a MTA Irodalom­történeti Intézetének tudományos munkatársa Igen tisztelt Értekezlet! Nagyon hálás vagyok a meghivásért és szeretném elmondani mindjárt, hogy mikor az előadásokat hallgattam, szomszédom •megjegyezte, hogy mennyivel előbbre vannak a szin­háztörténészek nálunk, irödalomtörténészeknél, még olyanoknál is, akik, mint én, már belekontárkodnak a 4ráma, sőt olykor a szinház területebe is, mert sokKal szervezettebben folyik a színháztörténeti kutatás Kelet-Európában, sőt kutatási központjuk iä van, amelynek a szervezettségét éppen a napok­ban volt alkalmam közelről is megcsodálni. Éppen ezért nagyon hatottak rám Hont Ferencnek azok a bevezető szavai, amelyek a kelet-európai színházat és drámát, mint egy különálló harmadikat, a nyu­ga.ti és a távol-keleti szinház és drámatipus kö­zött émlegették, és igen meggyőzően támogatták azt a bennem is régen élő gondolatot, hogy Kelet­Európában egy önállóbb- fejlődéssel van dolgunk, mint ahftgy §z a polgári kutatásban megmutatkozott, amely Kelet-Európát gyakorlatilag a nyugati fejlő­dés függvényének, leszármazottjának és követőjének tekintette. A hozzászólásokban azonban sajnálatos módon egy példát sem tudtam felfedezni, amely a kelet-európai szinháznak ezt a nyugati és a távol­keleti kultura közötti közbülállását bizonyította - 72 -

Next

/
Thumbnails
Contents