Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/1

Hozzászólások

kezeti eszközt, akár a konfliktus, akár a dialógus, akár a jellemábrázolás terén s amelyek nagyon nehezen hághatok át. Végezetül: anélkül, hogy a formának a jelentőségét egy pillanatra is alá akarnám becsülni, itt most csak a formának és a tartalomnak egyfajta összefüggéséről szeret­tem volna beszélni. Altalánosságban az talán a helyzet, hogy akinek van valami a kezében, az egyszerűen és kereken teszi le az asztalra, és nem bolond,hogy különböző hókusz­pókuszokkal terelje el róla a figyelmet. Aki viszont túl­ságosam sok hókuszpókuszt csinál - és erre nagyon sok pél­dát tudnánk felhozni valamennyien a világ legfrissebb drá­ma:- terméséből -, annak meglehet, hogy üres a zaarka. Vagy esetleg a hókuszpókuszok olyanok, mint a zsonglőr eseté­ben, aki nem ad, hanem elvesz, és a végén derül ki, hogy valamelyik nézőnek hiányzik az órája vagy a zsebkendője, mert ő közben ügyesen kilopta a zsebéből. Adott esetben nem a zsebkendőjét vagy óráját, hanem a nézőnek a hitét, az optimizmusát lopják el. A film uj nyelven szóló remekei is együtt vonultak be emlékezetünkbe a mondanivalójukkal, azzal, amit a világnak, az embereinek mondani akartak és ha megnézzük a filmnek és a szinháznak az évi termelési átlagszámait, akkor az a véleményem, hogy ai.árhogy is pa­naszkodnak sokan, esetleg lelkiismeretfurdalástól űzve, ezen a téren a szinház sem maradt le. De ezek a drámai re­mekmüvek, amelyekben az utolsó évtizedek igenis bővelked­nek, nem egyszerűen a forma forradalmasításának ingeréből fakadtak, hanem a tartalom teremtette meg azt a maja adek­vát formáját, amely vagy kitinően megválasztott és alkal­mazott régi, vagy valóban kitűnően elgondolt uj eszközök­ből, vagy pedig ezeknek a kombinációjából állt. Mégis, a rendkívül érdekes és uj formai megoldások lényegének én azt érzem,amit korunk egyik legpuritánabb formaalkotója és ugyanakkor egyik legnagyobb drámairója, Arthur Miller fo­galmazott meg, amikor azt mondta: "Az eredeti uj formának egyetlen igazolása az az uj és magasabb rendű tudatosság, - 39 -

Next

/
Thumbnails
Contents